Élet-Stílus

Domenech ismét keménykedett

A francia szövetségi kapitány, nem hazudtolva meg önmagát, több csillagját, így a Real Madridban futballozó Karim Benzemát, valamint az Arsenalt erősítő Samir Nasrit is otthon hagyja.

Raymond Domenech francia szövetségi kapitány kedden közzétett 30-as keretében több neves hiányzó is akad: a madridi Karim Benzema mellett a Manchester Cityt erősítő Patrick Vieira, és az Arsenalban valamint a Romában futballozó Samir Nasri, illetve Philippe Méxes sem tagja a kékek felkészülést elkdezdő keretének.

A makacs kapitány Benzema helyén a Toulouse csatárával, Andre-Pierre Gignac-kal számol, de a hosszas kalandozás után Athénban magára találó Djibril Cissé is reménykedhet. Bár több – nemzetközi szinten is – „márkanévnek” számító labdarúgó kimaradt, a helyükön olyan, sok csatát még nem megélt fiatalok kerültek tűzközelbe mint a marseille-i Mathieu Valbuena, avagy a Rennes tinédzsere, Yann M’Vila.

A szintén a déli Olympique-et erősítő Hatem Ben Arfa is tagja a társaságnak annak ellenére, hogy például a Madridban magát a kezdőcsapatból kijátszó Benzemához hasonlóan tavasszal nem számítottak rá kezdőként a Stade Velodrome-ban.

Domenech a kapusposzton is nyitva hagyott pár kérdést. Hugo Lloris és Steve Mandanda alighanem tagja lesz az utazó csapatnak, így a bordeaux-i Cedric Carrasso és a Lille reaktivált kapusa, Mickael Landreau közül kerül majd ki a keserű otthonmaradó. Franciaországban ugyan sokan azt várták, hogy a brazil Carlos Dungához hasonlóan Domenech is a „végső listával” rukkol elő, a szakvezető egy harmincas listát prezentált.

A 30-as francia keret


Kapusok: Hugo Lloris (Lyon), Steve Mandanda (Marseille), Cédric Carrasso (Bordeaux), Mickael Landreau (Lille)

Hátvédek: Anthony Réveillére (Lyon), Bacary Sagna, William Gallas, Gael Clichy (Arsenal), Rod Fanni (Rennes), Éric Abidal (Barcelona), Sébastien Squillaci (Sevilla), Patrice Evra (Manchester United), Marc Planus (Bordeaux), Adil Rami (Lille)

Középpályások: Jéremy Toulalan (Lyon), Alou Diarra (Bordeaux), Lassana Diarra (Real Madrid), Florent Malouda (Chelsea), Franck Ribéry (Bayern München), Yoann Gourcuff (Bordeaux), Abou Diaby (Arsenal), Yann M’Vila (Rennes)
Csatárok: Thierry Henry (Barcelona), Nicolas Anelka (Chelsea), Djibril Cissé (Panatinaikosz), Sidney Govou (Lyon), André-Pierre Gignac (Toulouse), Mathieu Valbuena, Hatem Ben Arfa (Marseille), Jimmy Briand (Stade Rennes)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik