Élet-Stílus

Geráék mestere az év angol edzője

Gera Zoltán és a Fulham mestere, Roy Hodgson lett az év labdarúgóedzője Angliában. Hétfő éjjel a klub hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a ligában dolgozó vezetőedzők szervezete a 62 éves szakembert választotta az év edzőjének.

Az idős szakvezető az elmúlt héten ugyan háttérbe szorult a Premier League Menedzsere választáson – a Tottenham együttesét BL-helyre vezető Harry Redknappé lett a díj – ám a liga szakembereit tömörítő szövetség (LMA) szavazásán a Fulham remeklését értékelték kollégái.

A bajnokság kiscsapatai közé tartozó Fulham a tabellán elért 12. helyére is büszke lehet, ám legnagyobb menetelését az európai fronton mutatta be, hisz egyedüli angolként került legalább elődöntőbe (a hamburgi finálé már csak „ráadás”) – helyreállítva a szigetországi labdarúgás idén igencsak megtépázott hírnevét. Geráék emellett az FA-kupában is negyeddöntőig jutottak.

A nyugat-londoni együttes a címvédő Sahtar Doneck, az olasz titán (igaz, kissé megrendült óriás) Juventus, valamint a két masszív német csapat – a Wolfsburg és a Hamburg – kiejtésével jutott a hamburgi döntőbe, legtöbbször a papírforma ellen harcolva. A tapasztalt szakvezető 2007-ben vette át a klub irányítását, s kiesőjelöltből stabil középcsapattá tette.

Az ember, aki mindent megváltoztatott: Roy Hodgson (MTI/EPA)

Az ember, aki mindent megváltoztatott: Roy Hodgson (MTI/EPA)

„Amióta Roy hozzánk került, minden megváltozott a klub körül” – méltatta Hodgsont a klub elnöke, Howard Wilkinson. „Előbb kiharcolta a bennmaradást, tavaly pedig története legelőkelőbb – hetedik – helyére vezette az együttest. Ebből kiindulva lépett tovább, s bár a bajnokságban nem tudtuk megismételni a tavalyi bravúrt, ez érthető, hisz a nemzetközi porondra koncentráltunk, kivívva az egyesület eddigi legnagyobb sikerét.”

A menedzser a maga részéről karrierje legnagyobb kitüntetésének nevezte a hétfőit.
„A kollegák dicséreténél nincs nagyobb elismerés, hisz ha valaki meg tudja ítélni ennek a szakmának a nehézségeit – és örömeit – azok a menedzserek” – lelkendezett Hodgson a SkySportsnak. „Minden kétség nélkül ez életem legnagyobb elismerése. 62 mérkőzésen vagyunk túl, s én nagyon szeretném, ha a 63. találkozónk is sikeres lenne – még vár ránk a finálé.”

A pályafutása során Olaszországban, Svédországban Svájcban, Dániában és Finnországban is megforduló 62 éves Hodgson tizenhárom éve már megízlelt egy nemzetközi döntőt. Az Inter élén az Európa Liga elődjének számító UEFA-kupa fináléjába jutott, ott azonban a Schalke 1-0 és 0-1 után büntetőkkel felülmúlta az olasz csapatot.

Gera Zoltán csapata, az angol Fulham a spanyol Atlético Madriddal találkozik az Európa Liga szerdai döntőjében. A 20:45-től kezdődő meccset a Story TV és az fn.hu is élőben közvetíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik