Élet-Stílus

Inter: egy trófea már megvan

Az Inter a fővárosi kupadöntőben térdre kényszerítette legnagyobb ellenlábasát, a mérkőzés viszont Totti vaskos belépőjéről és kiállításáról marad emlékezetes. Videó.

Az Inter hatodik kupadiadalával lépést tart BL-ellenfelével. A német bajnokságot a hétvégén gyakorlatilag megnyerő Bayernhez hasonlóan a milánóiak is három fronton érdekeltek – a jelenlegi állás 1-1, hisz a fekete-kékek nyerték a római kupadöntőt.

Az Inter – a Lúciót és Samuelt váltó Materazzi és Cordoba szereplésén kívül – „hagyományos” összeállításban kezdett, a Roma kevésbé: Claudio Ranieri Tottit a kispadon jegelte, Toni mögött Taddei, Perrotta és Vucinic alkották a „kiszolgáló személyzetet”. Jose Mourinho viszont már a 4. percben cserére kényszerült, Sneijder sérülése miatt Balotelli kapott lehetőséget.

A rómaiak voltak jobbak az elején, Vucinic fejessel riogatta Cesart, szűk negyedóra elteltével az Inter válaszolt: Julio Sergio védett nagyot Maicon lövése után. Az első félidőt remekül vezette fel a kezdeti adok-kapok, mindkét kapu gyakran került veszélybe, ám Toni büntetőgyanús szerelése (Materazzi volt szabálytalan), illetve Milito les miatt érvénytelenített találata sem számított.

A 2010-es olasz kupagyőztes (MTI/EPA)

A 2010-es olasz kupagyőztes (MTI/EPA)

Még az első félidőben ismét cserélt a vendég együttes – Cordoba is megsérült, Samuel folytatta a helyén. Nem sokkal később viszont előnybe került a lombard gárda; Thiago Motta ugratta ki az elmélázó Méxes mellett ellépő Militót, aki, miután Burdissót is megtáncoltatta, egy remek lövéssel legyőzte Sergiót.

A második félidőre Ranieri Tottit és Marco Mottát is támadásba dobta (Pizarro és Burdisso nem jött ki a folytatásra), s a kapitány már az 53. percben közel járt az egyenlítéshez: 24 méterről meglőtt labdáját Cesar Juan elé ütötte, a brazil hátvéd azonban közelről fölé fejelt. Ismét sorjáztak a helyzetek: Balotelli, Vucinic (gólját Toni lesállása miatt érvénytelenítették), Menez, Riise (kétszer is) került kecsegtető helyzetbe, miközben az idő által sürgetett Roma már nyomasztó fölényben játszott.

Inter-Roma – összefoglaló:


A 82. percben Vucinic meccslabdát rontott – Motta remekül ugratta ki a montenegróit, ám az, rá nem jellemző módon, elkapkodta a szituációt. Nem sokkal később elszállt a Roma esélye. Totti hátulról belerúgott Balotellibe, s Rizzoli az öltözőbe zavarta a magáról megfeledkezett világbajnokot. Maradt az 1-0, könnyen előfordulhat, hogy a tavasszal remeklő rómaiak trófea nélkül zárják az idényt.

olasz kupa, döntő

Inter-Roma 1-0 (1-0)
Róma, Stadio Olimpico, 70 ezer néző. Vezette: Rizzoli
Gól: Milito (39.)
Kiállítva: Totti (88.)
Inter: Julio Cesar – Chivu, Materazzi, Cordoba (Samuel, 38.), Maicon – Zanetti, Cambiasso, Thiago Motta – Sneijder (Balotelli, 4., Muntari 92.) – Milito, Eto’o
Roma: Julio Sergio – Burdisso (Motta, 46.), Méxes, Juan, Riise – De Rossi, Pizarro (Totti, 46.) – Taddei, Perrotta, Vucinic – Toni

Ajánlott videó

Olvasói sztorik