Élet-Stílus

Távozik a Ryanair

Kivonul Budapestről Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair, amely tavaly 180 ezer utast szállított Budapestről – írja a pénteki Népszabadság.

Az ír cég egy hónapja fontolgatja a lépést, mivel tíz százalékkal emelkedtek a navigációs és kiszolgálási költségek – okolta meg a döntést Tamás László, a cég marketingvezetője.

A Budapest Airport (BA) vezetése tárgyalt a cég vezetőivel, noha a két megdrágult díj nem tartozik a repülőtér-üzemeltető hatáskörébe. A földi kiszolgálást (handling) végző cégek nincsenek tulajdonosi kapcsolatban a Budapest Airporttal. A navigációs díjakat az állami Hungarocontrol szabja meg. A megegyezés nem sikerült: az ír légitársaság kivonul – hamarosan Prágából is.

Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője elmondta: nem félnek attól, hogy a Ryanair által hagyott űr üresen marad: a fapadosok hamar pótolják az egymás kivonulása miatt kieső utasforgalmat. A WizzAir nemrég jelentett be egy 20 százalékos kapacitásbővítést, s azt, hogy egy új repülőt telepít Ferihegyre. A Germanwings pedig nemrégiben indította új, Hannoverbe repülő járatát. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy jó piacismerettel és kreatív marketinggel lehet fejlődni Ferihegyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik