Élet-Stílus

Tokaj-háború újratöltve

Magyarország bepereli az Európai Bizottságot, mert bejegyezte és így lehetővé tette Szlovákia részére a Tokaj név használatát, miközben Szlovákia a határon átnyúló borvidék feltételeinek nem tesz eleget, és a ráeső történelmi tokaji bortermelő terület közel tízszeresén készítene Tokajit.

Most robbant az az időzített bomba, amelyet az unió élesített akkor, amikor Magyarországtól és Szlovákiától is befogadta a Tokaj név védelmét. A pozsonyi parlament ugyanis kedden engedélyezte a tokaji borvidék szlovákiai részén június elsejétől a borok megjelölésére a Tokaj nevet.

Pereljük az uniót

Érthetetlen, hogy Pozsonyban szabadon döntöttek a Tokaj név engedélyezéséről, ezért az Európai Bizottságnál tiltakozni kell és az Európai Unió bíróságánál töröltetni kell a szlovák bor névhasználatát – mondta el az fn.hu-nak a Marcinkó Ferenc, a Tokaji borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. A tokaji borvidék érdekeit képviselő szervezet vezetője szerint Szlovákiát minél hamarabb el kell tiltani attól, hogy bitorolják a Tokaj név használatát, ha nem teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségeiket.

„Az Európai Unió szlovák lobbiérdekeknek meghajolva jegyez be tokaji megnevezéseket Szlovákiában. Ez felháborító, és ha máshogy nem megy, akkor a bíróságon kell kiharcolnunk az igazunkat.” – mondta Marcinkó Ferenc.

Magyarország a pozsonyi döntéstől függetlenül perrel fog élni az Európai Bizottság ellen – jelentette ki az fn.hu-nak Sárecz László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezető-helyettese. Ebben a keresetben azt fogják kérni, hogy a bizottság semmisítse meg a szlovák Tokaj elnevezés bejegyzését. Ez ugyanis a magyar álláspont szerint nem jogszerű.

Szlovákia nem teljesít

Az Európai Unió 2009-ben hatályba lépett új rendtartásában szerepel a termékleírás fogalom, amely a földrajzi hely és a bornév közötti kapcsolatot a korábbinál szigorúbban és egyértelműbben szabályozza.

A korábbi huzavona a Tokaj név használatáért innentől fordult igazán élesbe. A szlovák fél ugyanis korábban vállalta a magyar fél által támasztott kötelességeket: hegyközségi rendszert hoznak létre, biztosítják az ellenőrzést, és csak egy lehatárolt területben termesztett szőlőből készülő bort illetnek Tokaj néven.

Az erről szóló megállapodások Szlovákia 2004-es csatlakozási szerződése óta datálódnak. Azóta közel 20 tárgyalási forduló volt ez ügyben, de Szlovákia azóta sem teljesített. Addig azonban ennek nem volt tétje, amíg az uniós törvények nem szabályozták ezt a területet megfelelően.

Bár a területről született egy konkrét megállapodás Szlovákiával, amely 565,2 hektárban határozta meg a tokajiként termeszthető szőlő területét, amely így is jelentősen nagyobb az 1908-as királyi bortörvény által meghatározott 170-180 hektárnyi területnél. Szlovákia azóta a borvidéke meghatározásában már 908 hektárt, sőt legutóbb 1474 hektárt jelentett le az uniónak.

2007-ben egy olyan megállapodás is született, hogy Szlovákiával közösen termékleírást nyújtunk be, a határon átnyúló borvidékre hivatkozva, amely szerint a határ mindkét oldalán termelt boroknak azonos feltételeknek kell megfelelniük. Ha ez nem teljesül, akkor a közös helyett két borvidék lesz, amelynek viszont nem lehet ugyanaz a neve. Tokaj viszont egyértelműen Magyarország területén fekszik, így a név egyértelműen minket illet.

Minőségi kérdést nem firtatunk

A termékleírások az unióban egy elektronikus adatbázisba kerülnek, amely a címkén szereplő nevek alapján azonosítja a borokat. A szlovákok korábbi „Tokajský”, „Tokajské“ és „Tokajská” kifejezései helyett most a „Tokaj” nevet jegyeztették be.

A szlovák hangzású verziókat egyébként akkor használhatták volna a szlovák bortermelők, ha nem teljesítik a magyar fél követelményeit. Bár a Tokajské név viselésével kapcsolatban is vannak fenntartások, de az eljárásnak ebben a részében piaczavarónk és a fogyasztókat megtévesztőnek a Tokaj név jogtalan bitorlását tartják, ahogyan azt korábban például az olasz Tokai esetében is.

A FVM az Európai Bizottság beperlése előtt már többször is kérdezte a bizottságot, hogy mire alapozzák a jogtalan bejegyzést, és kérték, hogy szüntessék meg azt. Az Európai Bizottság azonban arra hivatkozott, hogy a nemzeti jogszabályok alapján automatikusan kénytelenek bejegyezni az elnevezéseket. Az FVM tisztviselője szerint azonban ez az érvelés sántít, mert például a most elfogadott és júniusban hatályba lépő szlovák jogszabály visszamenőleg elismeri, hogy jogtalan volt a korábbi bizottsági bejegyzésük.

Sem a hegyközség vezetője, sem az FVM tisztviselője nem kívánt minőségi kérdéseket vitatni. „A szlovák bor jelenleg más, mint a Tokaji. Nem ugyanazokat a feltételeket biztosítják számára, így a címkéjén nem szerepelhet ugyanaz. Ez elfogadhatatlan és nagyon etikátlan eljárás az Európai Bizottság és Szlovákia részéről” – mondta Sárecz László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik