Élet-Stílus

Nemzetközi díjat nyert az fn.hu újságírója

Második díjat nyert Balla István kollégánk a Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek? című cikkével az Európai Unió újságíróinak szóló pályázatán.

A pályázatra a diszkrimináció problémáját bemutató cikkekkel lehetett nevezni. Az fn.hu munkatársa a roma gyermekek életkörülményeit tárta fel díjnyertes cikkében.

Mozgólépcső, metró, mozi és a koldusok – leginkább ezekre csodálkoztak rá azok a mélyszegénységben élő gyerekek, akik most először jártak a fővárosban. Egy különleges egyetemi kurzus keretében az is megesett, hogy bőrfejűeket fotózott le egy cigány lány.


Nem is tudta, kik azok – írta kollégánk a díjnyertes cikkben, amely egy olyan találkozásról szólt, amely során az iparművészetis egyetemisták a mélyszegénységben élő – köztük cigány – gyerekekkel, és világukkal ismerkedhettek. Emellett pedig a gyerekek a számukra idegen emberekkel és a számukra idegen Budapesttel barátkozhattak.
Viviane Reding alapjogi biztos csütörtöki brüsszeli bejelentése szerint az első díjat egy német újságíró-hallgató, Kathrin Löther nyerte, aki a Süddeutsche Zeitungban megjelent, Mások szeretete című cikkében a fogyatékkal élő emberek közötti szerelmet vizsgálta.

Fogadta a magyar díjazottat Brüsszelben Göncz Kinga volt esélyegyenlőségi miniszter, az MSZP európai parlamenti képviselője is. Ezt követően az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: “A végletesen kettészakadt magyar társadalomban alig adódik lehetőség a kapcsolatteremtésre a szegénységben élők és a többi társadalmi réteg között. Balla István cikke többet közöl ennek fontosságáról, mint bármely tudományosan megfogalmazott elemzés a társadalmi befogadásról. Az egyetemisták és a roma gyerekek együttléte meghatározó élmény marad mindegyikük számára. Így oldódhatnak az előítéletek”.

Viviane Reding bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság 2010-re is meghirdeti a díjat, amely az idén EU Újságírói Díj – Együtt a diszkrimináció ellen néven fut majd. Az 5000, 3500 és 2000 euró pénzjutalommal is járó díjra a nyomtatott és az online sajtó minden olyan újságírója pályázhat, aki írásaiban a diszkrimináció és a sokszínűség kérdéseivel foglalkozik. Feltétel, hogy a cikkek közzétételének időpontja 2009. szeptember 1. és 2010. szeptember 17. között legyen – utóbbi dátum a
jelentkezési határidő is.

A mostani nyertes pályázatokat a 27 EU-tagállamból beküldött több mint 500 cikk közül választották ki. A szervezők mind a három európai nyertest egy tetszés szerinti EU-országban tett tanulmányi úttal is jutalmazzák majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik