Élet-Stílus

Merészebb Olympique kell a továbbjutáshoz

A müncheni 1-0 után a lyoni Gerland Stadion lesz az Olympique-Bayern München BL-elődöntő második felvonásának helyszíne. Hiányzók itt is, ott is, a szakírók elsősorban a középpályán folyó harc győztesét tippelik befutónak.

Múlt heti kiállítása miatt sem a lyoni Jeremy Toulalan, sem a müncheni Franck Ribéry nem játszhat a Bajnokok Ligája francia-német elődöntős párosának kedd esti visszavágóján, de kétségtelen, hogy a Bayern Münchent erősítő francia szélső hiánya tűnik a jelentősebb veszteségnek. Olyannyira, hogy nélküle akár ki is eshet a folytatásból a bajor együttes, amely legutóbb 2001-ben jutott be a BL döntőjébe, akkor meg is nyerve a sportág első számú európai sorozatát.

Bár az idén távolról sem tavalyi vagy épp azelőtti arcát mutató Ribéry hiánya érezhető lesz, mellette a münchenieket dirigáló Louis van Gaal több játékosára sem számíthat. Danijel Pranjic szintén eltiltás (két sárga miatt) nem szerepelhet, s ami tovább növeli a holland szakvezető problémáit – a horvát mellett egy másik, védekezésben jeleskedő középpályás, az ukrán Anatolij Timoscsuk is harcképtelenné vált gyomorfertőzése miatt. A csapatkapitány Mark van Bommelnek nincs alternatívája, ha a hollanddal történik valaki, nem lesz ki pótolja.

A védelem is bővelkedik összeállítási problémákkal. A Mönchengladbach elleni szombati bajnokin Daniel van Buyten és Martin Demichelis is kisebb sérülést szenvedett, s hétfőre egyikük állapota sem javult. Mindkét futballista az utazó csapattal tart, szereplésükről viszont csak kedden dönt a németek orvosi stábja. A Bayern holland szakvezetője már akkor is elégedett lenne, ha legalább egyikük játszana a visszavágón.
„Reményeim szerint legalább egyik tapasztalt középhátvédünk játszhat” – reménykedett a bajorok honlapján megszólaltatott szakember. „Badstuber bevethető, a széleken Lahm és Contento játszhat, én már egy ilyen felállással is elégedett lennék.”

A csatársorban Klose influenzás tünetekre panaszkodott, így amennyiben nem játszhat, a BL-ben általában csereként bevetett Gomez kezdhet valamivel Müller előtt. Kérdés, hogy a toldozott-foltozott Bayern mire lesz képes annak az Olympique Lyonnak az otthonában, amely a nyolc közé kerülésért éppenséggel a spanyolok egyik elitalakulatát, a Real Madridot búcsúztatta el.

A legjobb nyolcban a szintén francia Girondins Bordeaux-t elbuktató gárdának ráadásul a “túloldali” honfitárs Ribéry kiesése további erőt adhat ahhoz, hogy a már eddig is példátlanul nagy sikert még inkább unikummá emelje: története során első ízben lehet ott kontinentális kupa fináléjában.

Akitől legjobban tartanak a franciák: Arjen Robben lyonban (MTI/EPA)

Akitől leginkább tartanak a franciák: Arjen Robben Lyonban (MTI/EPA)

“A csapatnak változtatnia kell a magatartásán, a mentális hozzáállásán, mert Münchenben túlságosan is védekező jelleggel játszottunk – magyarázta hétfői nyilatkozatában Lisandro Lopez, az Olympique argentin támadója. – És ha a Realt ki tudtuk verni, ezt most is képesek vagyunk megtenni.”

“Én jobban szeretem az ilyen állapotot, amikor rá vagyunk kényszerítve az eredményes futballra, hiszen most hátrányban vagyunk. Márpedig az ilyen szituációkban rendre jobban is játszunk” – mondta bizakodva Claude Puel, a keddi házigazdák vezetőedzője.

A lyoniak sikere attól is függhet, hogy tudnak-e fölénybe kerülni a középpályán. Ha Ribéry távolmaradása kemény „büntetés” a Bayernnek, a szintén eltiltott Toulalant is nehéz lesz helyettesíteni. A válogatott középpályás pótlójaként a Real elleni hazai mérkőzést eldöntő Makoun lehet az első találkozón is játszó Gonalons párja, ám mindketten jobbak az „előre-játékban”, mint a szűrésben. Az Olympique játékosainak arra is ügyelniük kell, hogy – továbbjutás esetén – maradjon esélyük a döntőre. Helyzetüket nehezíti, hogy Aly Cissokho, Cesar Delgado, Maxime Gonalons, Kim Källström, Cris és Miralem Pjanic is kapott már sárgát – még egy figyelmeztetés esetén kihagyják a madridi döntőt.

bajnokok ligája

Elődöntő, visszavágó, kedd, 20.45
Olympique Lyon (francia)-Bayern München (német)
Stade Gerland. Vezeti: Massimo Busacca (svájci)
Várható kezdőcsapatok
Lyon: Lloris – Reveillere, Boumsong, Cris, Cissokho – Gonalons, Makoun – Bastos, Pjanic, Delgado – Lisandro Lopez
Bayern: Butt – Lahm, Van Buyten, Badstuber, Contento – Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Olic – Müller – Klose

lyon-bayern – a számok tükrében

Egymás elleni mérleg:
Bayern-győzelem: 3
Lyon-győzelem: 2
döntetlen: 2
Gólok: Bayern 8, Lyon 9

Egymás elleni Bl-mérkőzések
2000.11.21., 2. csoportkör: Bayern-Lyon 1-0
2001.03.06., 2. csoportör: Lyon-Bayern 3-0
2003.10.21., csoportkör: Lyon-Bayern 1-1
2003.11.05., csoportkör: Bayern-Lyon 1-2
2008.09.30., csoportkör: Bayern-Lyon 1-1
2008.12.10., csoportkör: Lyon-Bayern 2-3
2010.04.23., elődöntő, 1. mérkőzés: Bayern-Lyon 1-0

Eddigi európai szereplés
Lyon:
BL: 0 elődöntő, 0 döntő, 0 végső győzelem
BEK és BL: 0 elődöntő, 0 döntő, 0 végső győzelem
Minden európai kupa: 1 elődöntő
Bayern:
BL: 4 elődöntő, 2 döntő, 1 végső győzelem
BEK és BL: 12 elődöntő, 7 döntő, 4 végső győzelem
Minden európai kupa: 20 elődöntő, 9 döntő, 6 végső győzelem

A 2009-10-es BL-idény mérlege
Lyon:
11 meccs, 6 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, 17-7-es gólarány
A legtöbbet szerepelt játékosok: Aly Cissokho, Cris, Kim Källström, Hugo Lloris, Miralem Pjanic 11-11
A legtöbb gólt szerzett játékosok: Pjanic 4, Lisandro Lopez 3
Bayern:
11 meccs, 6 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 18-13-as gólarány
A legtöbbet szerepelt játékosok: Hans-Jörg Butt, Mario Gomez, Philipp Lahm 11-11
A legtöbb gólt szerzett játékosok: Ivica Olic, Arjen Robben 4-4

– A Lyon lehet a 100. klubcsapat, mely a három legnagyobb európai kupasorozat (BL-BEK, KEK, UEFA Kupa) döntőjében szerepel.
– A Lyon rendelkezik a legjobb hazai mérleggel a mostani BL-szezonban. A Gerland Stadionban játszott hat meccséből ötöt megnyert, s mindössze egyszer végzett döntetlenre, 15 gólt rúgott és csak hármat kapott ezeken az összecsapásokon.
– Hugo Lloris, a Lyon kapusa csapata mind a 11 BL-mérkőzését végigjátszotta ebben a kiírásban, s mindössze hét gólt kapott.
– A Lyon először szerepel a legrangosabb európai kupasorozatban a legjobb négy között, korábban a Kupagyőztesek Európa Kupájában tudott bejutni az elődöntőbe, 1964-ben.
– A Bayern legutóbbi öt franciaországi kupameccséből csupán egyet veszített el, igaz, azt éppen legutóbb, tavaly ősszel a Girondins Bordeaux-val szemben, amelytől a csoportmérkőzésen kapott ki 2-1-re.
– A Lyon eddig nyolc alkalommal került egygólos hátrányba első mérkőzés után, s csak két esetben tudott továbblépni. Ami figyelmeztető lehet: két 0-1-es mérkőzés után egyszer sem sikerült a továbbjutás. 1974-75-ben az UEFA-kupa 2. fordulójában a Borussia Mönchengladbach a hazai 1-0 után 5-2-re nyert Franciaországban, míg ugyanabban a sorozatban 1995-96-ban a nottinghami 0-1 után a franciák csak 0-0-ra voltak képesek.
– A Bayern legutóbbi 20 idegenbeli BL-meccse közül csak egyszer nem tudott gólt szerezni, méghozzá a tavalyi negyeddöntőben a Barcelona ellen (0-4).
– A Bayern története során kétszer találkozott francia csapattal az egyenes kiesés rendszerű európai kupában, mindkét esetben a Saint-Etienne volt az ellenfél. 1975-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjében, egy évvel később pedig a fináléban diadalmaskodott a német gárda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik