Élet-Stílus

Újabb kocsikat hív vissza a Toyota

A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden. A lépés magyar autókat nem érint, és Európán belül is csak Orosz- és Franciaországban értékesítették ezeket modelleket.

A japán autógyár éppen egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során.

A cég keddi közlése szerint a visszahívott autóknál frissítik azt a szoftvert, ami a járművek stabilitását biztosítja. Az amerikai Consumer Reports magazin a tesztvezetés során ugyanis azt tárta fel, hogy a gépjármű hirtelen irányváltásnál felborulhat.

Som Ferenc kommunikációs igazgató elmondta, hogy az ilyen jellegű tesztvezetés végrehajtásához már átlagon felüli vezetői ismeretek szükségesek. Tény azonban, hogy a Toyota meghallgatta a magazin véleményét és további lépésre szánta el magát. A visszahívási kampány a 2009 november végétől 2010 áprilisáig gyártott modelleket érinti, a Toyota japán központjából kedden küldik meg az alvázszámlistát az európai központoknak.

A kommunikációs igazgató ismertette, hogy a visszahívás 13 ezer darab Lexus GX 460, és 21 ezer darab Land Cruiser Prado 150 terepjárót érint. Ezeket nagyrészt Észak-Amerikában, Ománban, Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben, Oroszországban és néhányat Franciaországban értékesítették – mondta a kommunikációs igazgató.

A Toyota ősz óta világszerte több mint 8 millió autóját rendelte vissza különféle meghibásodások kockázata miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik