Élet-Stílus

Simán nyert a Liverpool – videó

A Liverpool könnyedén fektette két vállra a vendég West Hamet a Premier League hétfő esti mérkőzésén.

A Liverpool különösebb megerőltetés nélkül, 3-0-ra győzte le a kiesés elől menekülő londoni csapatot, ezzel a nemzetközi kupaindulást érő hatodik helyre jött fel a tabellán.

A 18. percben Benajun szerzett vezetést a „vörösöknek” Gerrard szabadrúgása után, a labda a melléről és a jobb kapufa segítségével került a hálóba. Az izraeli középpályás a második gólban is „benne volt”, miután ő hozta játékba a jobb oldalon Maxit, akinek a beadása után David N’Gog a kapu közepébe bombázott – és ekkor még félóra sem telt el.

A Liverpool a második félidőben még egyszer beköszönt: ismét Gerrard ívelt szabadrúgásból középre, a hosszú oldalon érkező Kirjakosz a bal kapufára lőtte a labdát, amely Green kapus bal lábáról pattant végül a rendeltetési helyére, egyszersmind kialakult a 3-0-ás végeredmény.

„A West Ham rámenősen kezdett, az első után gól azonban könnyebbé vált számunkra a mérkőzés. Több helyzetünk is volt, és sikerült növelnünk az előnyüket, a harmadik gól pedig végképp eldöntötte a találkozót” – mondta Rafa Benítez, a ‘Pool edzője.

A West Ham United immár 47 éve nyeretlen az Anfielden, és nem csak a Liverpoollal nem bír, mást sem igazán tud legyőzni: legutóbbi kilenc bajnoki meccséből mindössze egyet nyert meg, ekképp mindössze három pont választja el a már kieső helyen álló Hulltól.

Gólok


Premier League, 35. forduló:


Liverpool-West Ham United 3-0 (2-0)


Gól: Benajun (19.), N’Gog (29.), Green (59., öngól)



Korábbi eredmények:

Portsmouth-Aston Villa 1-2
Wigan Athletic-Arsenal 3-2
Tottenham-Chelsea 2-1
Fulham-Wolverhampton 0-0
Birmingham City-Hull City 0-0
Blackburn Rovers-Everton 2-3
Stoke City-Bolton Wanderers 1-2
Sunderland-Burnley 2-1
Manchester City-Manchester United 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik