Élet-Stílus

MU: Mourinho váltja Fergusont?

Brit lapértesülés szerint José Mourinho, a Chelsea korábbi, az Inter jelenlegi trénere váltja a manchesteri kispadon nyugdíjba vonuló Sir Alex Fergusont.

A Daily Star című napilap azt írta, hogy a Manchester Unitedet 1986 óta irányító Sir Alex Ferguson a 70. születésnapján, vagyis december 31-én már nem lesz a „vörös ördögök” mestere. A lap szerint Mourinho, aki az Inter trénere már több alkalommal jelezte, hogy szívesen visszatérne a szigetországba, s a fogadókészség is megvan az MU részéről.

Mourinho esetleges manchesteri szerepvállalása nem először téma a brit sajtóban. Az egyik lapban tavaly márciusban megjelent egy interjú, amelyben a Chelsea korábbi szakmai főnöke ecsetelte, hogy kész átvenni a Wayne Rooneyék irányítását, ha Ferguson nyugdíjba vonul. Igaz, később Mourinho ezt tanácsadóján keresztül cáfolta.

Eladio Parames akkor azt is mondta, „José Mourinho elismeri a skót szakember munkáját, és biztos benne, hogy még sokáig ő lesz a Manchester United menedzsere.”

Sir Alex Ferguson jó ideje nem szólal meg nyugdíjazásával kapcsolatban, játékosai viszont a közelmúltban több helyen is elmondták: a skót szakember továbbra is élvezi a munkáját, és motiváltabb, mint valaha. Persze örökké nem edzősködhet…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik