Élet-Stílus

Visszaelőzött az Inter – videó

Péntek este az Inter fogadta a bajnokságban nem a régi hírnevéhez méltón szereplő Juventus csapatát, és 2-0-s sima győzelmet aratott felette.

Mindkét csapat taktikusan kezdett, helyzeteket dolgoztak ki mindkét oldalon, ám főleg a mezőnyjátékra helyeződött a hangsúly. Mindez a 37. percig tartott, amikor a vendégektől Sissoko begyűjtötte második sárga lapját, és a Juventus emberhátrányba kényszerült.

Ezt követően az Inter mezőnyfölényben játszott, ami a 75. percben meghozta az eredményét. Egy szabadrúgást követően a tizenhatos előtt várakozó Miconhoz került a labda, aki hármat dekázott vele, majd kapásból a jobb alsó sarokba küldte a labdát.

A Juventus a gól után megpróbált erősíteni, aminek eredményeként a 92. percben, az Inter vezethetett egy kontratámadást. A labda a bal szélen üresen álló Muntarihoz került, aki élesen lőtte a labdát középre, ahol két hazai játékos is érkezett. Közülük Eto’o volt előnyösebb helyzetben, hogy az üres kapuba passzolja a labdát, kialakítva a 2-0-s végeredményt.

Az Inter győztes góljai

Győzelmével az Inter visszavette a vezetést a tabellán, és a Romának nehéz dolga lesz, ha újra meg akarja előzni a milánói gárdát, hiszen vasárnap idegenben kell a városi rivális Laziót legyőzniük.

Serie A, 24. forduló:
Internazionale-Juventus 2-0 (0-0)
Gól: Maicon (75.), Eto,o (92.)
piros lap: Sissoko (37., Juventus)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik