Élet-Stílus

A feljutás a cél a hoki-vb-n

Az első hely megszerzéséért, a világelitbe jutásért hajt a szombaton rajtoló a ljubljanai divízió I-es vb-n a magyar jégkorong-válogatott.

A legnagyobb rivális a házigazda szlovén együttes lehet a szombaton rajtoló divízió I-es világbajnokságon, ám a lengyel és a brit csapat sem lebecsülhető. A horvátok és a dél-koreaiak ugyanakkor a gyengébb vonalat képviselik – ellenük kötelező a győzelem.

„Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a torna végére figyelünk, mindig a soron következő csata kell, hogy a legfontosabb legyen. Már a koreaiak ellen sem elég csak az ütőket és a korcsolyákat kiküldeni a pályára” – mondta az MTI-nek Ted Sator szövetségi kapitány, aki korábban a szlovén válogatottat vezette, amely éppen a magyar együttes előtt szerezte meg az első helyet három évvel ezelőtt a ljubljanai Tivoli Csarnokban.

Ljubljanában ismétlődhet meg a „szapporói csoda

Ljubljanában ismétlődhet meg a „szapporói csoda” (MTI)


Meglepetés kapusposzton

A csapatban két fiatal kapus kapott helyett azok után, hogy Szuper Levente a Hannoverrel a német döntőben érdekelt, és klubja nem engedte el. Hetényi Zoltán 22, Rajna Miklós pedig 18 éves, előbbinek ez lesz az első világversenye elsőszámú hálóőrként, míg Rajna abszolút újonc, és ebben az idényben még a junior vb-n szerepelt. A Vasas Budapest Stars hálóőre a rutinos Budai Krisztiánt szorította ki a keretből.

„Őszintén bevallva nem számítottam rá, hogy én leszek az egyik utazó. Persze jó szezonom volt a Vasassal, megnyertük a MOL Ligát, és utána is próbáltam úgy szerepelni, hogy a bő keretbe bekerüljek. Remélem, meghálálom a bizalmat” – nyilatkozta Rajna, aki a nyáron érettségizett volna, de a jelek szerint ezt el kell halasztania.

Palkovics: több esélyünk van, mint Szapporóban volt

A támadósorban nincs különösebb meglepetés. Két vb-újonc lesz Magosi Bálint és Sofron István személyében. A Palkovics Krisztián-Ladányi Balázs féle generáció még tartja magát, és az „öregek” bíznak benne, hogy megismétlődhet a 2008-as szapporói csoda.

„Most papíron több esélyünk van, mint két éve. Játékban is sokat fejlődtünk, ám nincs Szuper Levi és Ocskay Gabi. A szlovénokat tartom a fő riválisunknak, noha náluk is van komoly hiányzó, és a felkészülésük sem volt zökkenő mentes” – mondta az MTI-nek Palkovics Krisztián, aki Kangyal Balázs válogatottbeli visszavonulása után az aktívak között a legtöbbszörös válogatottnak vallhatja magát, mintegy 208 szerepléssel.

A ljubljanai vb-n a magyar együttes sorrendben a dél-koreai, a lengyel, a horvát, a brit és a szlovén csapattal találkozik. Csak az első helyezett jut fel a világelitbe.
—-A magyar keret—-

Kapusok:
Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19)
Rajna Miklós (Vasas Bp. Stars)

Hátvédek:
Ennaffati Omar (Vasas Bp. Stars)
Hegyi Ádám (Dunaújvárosi Acélbikák.Docler)
Horváth András (Sapa Fehérvár AV19)
Sille Tamás (Vasas Bp. Stars)
Svasznek Bence (Vasas Bp. Stars)
Szélig Viktor (Briancon)
Szirányi Bence (Vasas Bp. Stars)
Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV19)

Csatárok:
Fekete Dániel (Sapa Fehérvár AV19)
Holéczy Roger (Vasas Bp. Stars)
Kóger Dániel (Sapa Fehérvár AV19)
Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV19)
Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV19)
Magosi Bálint (Dunaújvárosi Acélbikák.Docler)
Nagy Gergő (Sapa Fehérvár AV19)
Palkovics Krisztián (Sapa Fehérvár AV19)
Peterdi Imre (Vasas Bp. Stars)
Sofron István (Sapa Fehérvár AV19)
Vas Márton (Sapa Fehérvár AV19)
Vas János (Sapa Fehérvár AV19)

—-A program—-

Április 17., szombat:
Magyarország-Koreai Köztársaság, 13:00
Horvátország – Nagy-Britannia, 16:30
Szlovénia-Lengyelország 20 ó

Április 18., vasárnap:
Nagy-Britannia – Koreai Köztársaság 13:00
Magyarország-Lengyelország 16:30
Szlovénia-Horvátország 20:00

Április 20., kedd:
Lengyelország-Koreai Köztársaság 13:00
Magyarország-Horvátország 16:30
Szlovénia – Nagy-Britannia 20:00

Április 21., szerda:
Lengyelország-Horvátország 13:00
Magyarország-Nagy-Britannia 16:30
Szlovénia-Koreai Köztársaság 20:00

Április 23., péntek:
Horvátország-Koreai Köztársaság 13:00
Lengyelország – Nagy-Britannia 16:30
Szlovánia-Magyarország, 20:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik