Egyszer szexuálpszichológiai fakultációt tartott az egyetemen, s az évfolyamból valaki lefitymálóan megjegyezte, már ehhez is ért? Azután ő bánhatta a legjobban, hogy nem jött el. Csodálatos mélységeit, váratlan összefüggéseit tárta fel a tanár úr – hát mi másnak, persze hogy a szerelemnek. Töprengés nélkül idézett ókori klasszikusoktól és legújabbkori gondolkodóktól, irodalmi óriásoktól és kevesek által ismert fontos irodalmároktól.
Diákjai rajongtak érte. Mindenki a barátja szeretett volna lenni. Előadásain itták a szavait – emlékszik még erre az állapotra valaki? Minden gondolatáradata katartikus hatással bírt, anélkül, hogy ezt ő akarta volna. A szellem nagysága hozta ezt létre, amely előhullámzott belőle.
De sziporkázó is volt. Úgy bánt a közönségével, mint Chipolla: elvarázsolta őket. Persze, nem is igaz, hogy örökre elment. Életműve itt lobog majd lángoló fáklyaként közöttünk. Tőle tanultuk meg ezeket a sorokat is, egyik kedvenc költőjétől, bizonyos J.A.-tól: „Magamban bíztam eleitől fogva, ha semmije nincs, nem is kerül sokba ez az embernek.”
Úgy kalauzolt minket saját belső útjainkon, fogva a kezünket, mint a kisgyereknek, hogy el ne tévedhessünk ebben a rengetegben.
