Élet-Stílus

Márta: a Fidesz húzza ki a koporsószegeket

Egyik legfőbb elvárásom a következő kormánytól, hogy ne verjen több szöget a magyar vidék kultúrájának koporsójába, sőt lehetőleg kezdje el kihúzkodni az eddigieket – mondta el az fn.hu kérdésére Márta István, aki megerősítette, hogy idén július 23-tól ismét lesz Művészetek Völgye. Palya Bea egyenesen odaköltözik.

A Művészetek Völgye hungarikummá vált az elmúlt évek során és olyan missziót teljesít, amellyel bizonyítja, hogy a magyar hagyományok továbbra is élnek, jelen vannak a vidék mindennapjaiban – fejtette ki a tavaly „kényszerpihenőt” tartott kezdeményezésről a főszervező. A fesztiválon idén is több száz program, több ezer fellépő lesz.

Önálló „köztársaságok” formájában találkozhatunk a különféle művészeti ágakkal, külön köztársasága lesz többek között a színháznak és a világzenének is. A házigazdák között van Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes alapítója, aki az Amadinda Völgyet felügyeli. Ezenkívül lesz „kínai negyed”, és Krétakör-cirkuszsátor, francia vendégfellépőkkel.

Palya Bea személyében idén mutatkozik be először a Művészetek Hölgye, aki egy saját házban, művésztársaival valamint barátaival zenél, és fogadja a látogatókat. Ezt életforma-szerűen teszi majd, tíz napra le is költözik a Tapolcai-medencébe.

Palya Bea a csütörtöki élő webkonferencián elmondta, hogy többek között álmot fog fejteni Kapolcson, az evangélikus egyház parókiáján. Az énekesnő ezen kívül kontakt-tánc improvizációkat és természetesen zenélést is tervez, valamint szeretné, ha Szalóki Ági is ellátogatna hozzá.

A Kultúrpart honlapján kéthetente jelentkező Művészetek Völgye Webtévében az is kiderült, hogy Novák Péterék létrehoznák a Művészetek Tőgyét, lehetőleg egy nagy tehénnel, amelyből az emberek mintegy szimbolikusan szívhatnák magukba a kultúrát.

Egyfajta médiatörténeti kísérletnek is tanúi lehetünk Kapolcson, Novák Péterék ugyanis azt tervezik, hogy mintegy élő láncként, a Webtévé és más szabad rádiók egyszerre közvetítenek az éterbe, “a médiumegyesítés jegyében”. Jelentős szerephez jutna a kezdeményezésben az Fm 96.5, a Közös Hullámhossz Rádió is.

Márta István azt is elmondta, hogy a végleges program májusra várható, és a pénzgyűjtés is még folyamatban van. A régi, bevált csapattal dolgoznak, a jubileumi, 20. fesztivál azonban nem igényel sokkal több szervezést, mint az eddigiek.

Kiadják a már ismert Csiga-könyvek sorozat 5. kötetét, valamint Ladányi András kapolcsi vízimalmokról szóló kötetét.

A rendezvény fővendége a Nemzeti Galéria lesz. A padlásról és a pincéből előszedett olyan tárgyakat fognak bemutatni, ami eddig még sehol nem volt látható. A programok ez alkalommal is a már megszokott hét faluban tekinthetők meg.

Márta István leszögezte, hogy politikusokat most sem hívnak a rendezvényre, de magánemberként szívesen látják őket bármelyik helyszínen. A fesztivál fővédnöke idén is a közönség lesz.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik