Élet-Stílus

A gyász miatt nem jönnek a lengyelek

A lengyel nemzeti gyász és az államfő vasárnapi temetése miatt a lengyel férfi kézilabda-válogatott nem vesz részt a hétvégi Pannon Kupán.

A magyar szövetség szerdai bejelentése szerint a hazai együttes így csupán két mérkőzést vív a tornán, szombaton Szlovákia legjobbjai ellen lép pályára Tiszaújvárosban, vasárnap pedig Görögország válogatottjával csap össze Miskolcon. A torna nyitómérkőzését, a szlovák-görög találkozót pénteken rendezik Ózdon.

A Lengyel Kézilabda Szövetség (PHF) döntött úgy, hogy nemzeti válogatottjait a Lengyelországban április 18-ig tartó gyászhét ideje alatt a felkészülési találkozóktól és tornáktól visszalépteti. A határozat nem érinti a tétmérkőzéseket.

A PHF elnöke, Andrzej Krasnicki köszönetét fejezte ki az MKSZ elnöke által küldött részvétnyilvánításért, melyben Sinka László a magyar kézilabda-társadalom együttérzését fejezte ki a Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök által vezetett delegációt ért repülőgép-szerencsétlenség miatt.

Andrzej Krasnicki ebben a rendkívüli helyzetben elnézést kér a távolmaradásért, valamint az ezzel okozott kellemetlenségekért, és egyidejűleg kéri a magyar szervezők és sportbarátok megértését – olvasható az MKSZ közleményében.

A Pannon Kupa módosított programja
Péntek (Ózd):
Szlovákia-Görögország 18
Szombat (Tiszaújváros):
Magyarország-Szlovákia 12
Vasárnap (Miskolc):
Magyarország-Görögország 11:55

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik