Élet-Stílus

Inog a Real kispadja

A korai BL-kiesés után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek Manuel Pellegrini madridi menesztését jósolják. A Marca már meg is találta az utódokat.

A Real csapatához közelálló madridi sportnapilap értesülései szerint meg vannak számlálva a chilei szakvezető napjai.

A madridi vezetőség egyszerűen nem tudja lenyelni, hogy a Barcelona duplán is borsot törhet az orruk alá – a katalán klub a Santiago Bernabéuban aratott diadalnak köszönhetően három ponttal „elnyúlt” a bajnokságban, s ami még fájóbb: akár BL-győzelmet ünnepelhet a Real stadionjában.

A nyári nagy-bevásárlás után nyilvánvaló volt, hogy a chilei szakember nem kap időt a csapatépítésre, a 250 millió eurós befektetés megtérülésére nincs idő.

A bajnoki második hely aligha kielégítő egy olyan klubnál, ahol 2003 óta kilenc edző fordult meg, s ahol frissen megnyert bajnoki címekkel is menesztettek szakvezetőket (Fabio Capello). A Marca szerint a “végítélet” megszületésében a hétvégi kudarc mellett olyan korábbi balsikerek játszottak közre, mint például a spanyol Király-kupában a kiscsapat Alcorcón elleni fiaskó, vagy a nagyon korai kiesés a Bajnokok Ligájából a francia Lyon ellenében.

Pellegrini érthetően komoran nyilatkozott a katalánok elleni El Clásicó után:
„Nem én vagyok az illetékes azt eldönteni, hogy maradok-e vagy sem, mint ahogy az sem az én feladatom, hogy megítéljem saját döntéseimet” – elmélkedett az AP hírügynökségnek válaszolva. “A Barcelona elleni mérkőzés nyomán frusztráltságot és szomorúságot érzek. A katalánok nem játszottak olyan jól mint a közelmúltban, de ők szerezték az első gólt, s ez megerősítette őket. Még 21 pontot lehet nyerni, a mi feladatunk az lesz, hogy hibára késztessük a Barcelonát.”

A katalánok elleni derbi előtt a Real makulátlan mérleggel 15 győztes találkozót szorgoskodott össze otthonában, s legutóbbi 12 bajnokiját is megnyerte. A chilei mellett szól, hogy a másik „Real-lap”, az AS a Jorge Valdano sportigazgatóval készült interjújában arra a következtetésre jutott, hogy a madridiak egyelőre még kivárnak. Az egykori argentin nagyság úgy vélte, „az edző számíthat a pártfogásunkra, fel sem merült szerződésének felbontása.”

Inog a Real kispadja 1

Amennyiben mégis a Marca válnak jóslatai be, a Pellegrinit váltó kívánságlista élén a hosszú esztendők óta Angliában, a Liverpoolnál dolgozó spanyol szakvezető, Rafa Benítez áll. A spanyol megelőzi a londoni Chelsea-nél ténykedő olasz Carlo Ancelottit, a milánói Intert irányító portugál José Mourinhót, az angol válogatott szövetségi kapitányi tisztét ellátó, két madridi kiruccanása során mindannyiszor bajnoki címet szerző Fabio Capellót és a jelenleg az üzbég bajnok Bunyadkor együttesét dirigáló brazil trénert, Luiz Felipe Scolarit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik