Élet-Stílus

Nem szerzett előnyt a Győr a Valcea ellen

A Győri Audi ETO KC hazai környezetben 25-25-ös döntetlent játszott a román Valceával a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Romániában, ott, ahol a magyar csapat még sohasem győzött.

A Győr egymást követő negyedik Bajnokok Ligája-elődöntőjére készülhetett; egy jól ismert ellenfél, a román Valcea érkezett hozzá vendégségbe. A két együttes immáron hetedik alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban.

Konkoly Csaba kezdőcsapatában a sérülés után visszatérő Görbicz Anita még nem kapott helyet, ő csak később lépett pályára, így Kovacsics Mónika irányított. Már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy nagy lesz a küzdelem, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Győr többször is elhúzott két góllal, de a románok mindig egyenlítettek. Konkoly Csaba csak a 13. percben küldte be Görbiczet, aki nagy kedvvel vágott neki a csatának, gólpasszokat osztott, és kétszer maga is eredményes volt a szünetig. A félidőben mégis a románok vezettek egy góllal.

A második játékrészt a lehető legrosszabbul kezdte a hazai alakulat, amely öt percig nem dobott gólt, ezzel szemben Puscasu kétszer is eredményes volt (14-17). Ezt követően azonban a Győr pillanatai következtek: megfordította az összecsapást (18-17), főként védekezésben „állt össze” a magyar bajnok.

A román Vizitiu (b) és Manea támadja a győri Amorimot (MTI/EPA)

A román Vizitiu (b) és Manea támadja a győri Amorimot (MTI/EPA)

Tíz perccel a vége előtt még semmi sem dőlt el (21-21), ezután megtorpant a győri támadógépezet, egyszerűen képtelen volt gólt lőni, a románok így elhúztak (21-23). Konkoly Csaba időt kért, egy perccel a vége előtt egy gól volt a különbség. Amorim öt másodperccel a vége előtt egyenlített, ennél fogva egyik csapatnak sincs előnye a visszavágóra.

női bl, elődöntő, 1. mérkőzés

Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 25-25 (14-15)
Győr. Vezette: Lazaar, Reveret (franciák).
Gól: Amorim 6, Spiridon 5, Bradeanu 4, Mraviková 3, Görbicz 3/2, Kovacsics 2, Hornyák 1, Vérten 1, illetve Puscasu 5, Nechita 4, Stanca 4, Manea 3, Neagu 3/1, Vizitiu 2, Gatzel 2/1, Fiera 1, Luca 1
A másik elődöntőben, szombaton:
Viborg (dán)-Larvik (norvég) 27-21 (13-13)
A döntő első találkozójára május 8-án vagy 9-én, a visszavágóra pedig május 15-én vagy 16-án kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik