Élet-Stílus

Magát altatta be a MU – videó

A United nem tanult a múltból, úgy esett ki, ahogy 1999-ben továbbment. Az Old Traffordon az angol bajnok 35 perc után lépte meg azt, amit Münchenben 15 után, magára húzta a Bayernt.

Ha már a két csapat kapcsán gyakran emlegetik az 1998-1999-es idényt, a tizenegy évvel korábbi BL-kiírás elődöntője is megér egy misét.

A négy között a United egy hazai pályán nehezen kibrusztolt 1-1 után érkezett a favorit Juventus otthonába, s igen korán „égni kezdett”: a 90-es évek második felének legjobb csapata Inzaghi duplájával a 11. percben már 2-0-ra vezetett, úgy tűnt, mindennek vége. Nem így történt, a United Keane kósza találatával feljött 1-2-re, majd a gól miatt lendületet kapott, s végül egy mindvégig lüktető, kimaradt helyzetek sokaságát hozó heroikus találkozón 3-2-re fordítva lépett tovább a döntőbe. Akkor egyöntetűnek tűnt: a jobbik csapat óriásit hibázott, hogy kétgólos előnye tudatában kissé pökhendin tartalékolni kezdett.

A gőgös játékot 2010-ben is büntetik, de a szenvedő alany ezúttal az esélyesebb együttes pozíciójában nem igazán körültekintő 2008-as BL-győztes volt. A két klub közötti állítólagos baráti viszonyt meghazudtolva az angolok bő egy hétig hintáztatták a németeket (no meg a sajtót) Rooney állapotáról, s a semleges La Gazzetta dello Sport szerint „cinikus” magatartás úgy tűnt, gyümölcsözik. A Bayernt meglepte Rooney szereplése, a hajmeresztő hibákra amúgy is hajlamos bajor belső védőket csak Butt múlta felül sutaságban, az előtte ugráló Demichelisszel karöltve már a 3. percben hátrányba hozta csapatát.

Amikor még az angolok álltak jobban - Nani második gólja után 3-0-ra vezetett a United (MTI/EPA)

Amikor még az angolok álltak jobban – Nani második gólja után 3-0-ra vezetett a United (MTI/EPA)

Ha a szekér beindul, és ha a meglepődés pánikba vált: a müncheniek sorozatos hibáit újabb góllal büntette a házigazda. Nani második gólja, azaz a 3-0 a ráadásnak tűnt, a vendéglátók vérmesebb szurkolói ekkor már a Roma elleni 7-1-es győzelemről ábrándozhattak. Tévedtek. Elsősorban abban, hogy a mai United nem „az” a United, másfelől a Bayern védelme ugyan hasonlóan „gólképes” mint a rómaiaké anno, ám középpályája és harckészsége más.

És van egy Schweinsteigere. Az idei BL-ben a lyoni Toulalan mellett talán a legtöbbet fejlődő belső középpályásban volt annyi tartás, hogy „összeszedje” csapattársait, s Olic gyors góljának köszönhetően a németek megnyugodtak, mi több, a félidő hajrájára már ők irányították a játékot.
„A rajtunk emlékeztetett a Barcelona elleni tavalyira” – merengett a Camp Nouban elszenvedett 4-0-s vereségről Schweinsteiger. „Idén viszont jobb a tartásunk, s Ivica gólja létfontosságúnak bizonyult. Hitet adott. Az öltözőben tüzeltük egymást, hogy úgy harcolunk majd, ahogy férfiakhoz illik. Az Old Traffordnak külön hangulata van, a Manchester United szurkolói igazán buzdítják kedvenceiket, ám buzdításuk ellenére mi játszottuk a saját játékunkat.”

Manchester United-Bayern München – összefoglaló


A szünetben Van Gaal jól nyúlt bele a játékba, az ügyes, de a rárobbanó védők mellett pehelysúlyúnak tűnő Müller helyett az erősebb fizikumú Gomezt küldte a pályára, s a támadó hozzá is fogott megdolgozni a United két belső védőjét. Térfélcsere után a müncheni második félidőre szinte mindenben hajazó játék kezdődött a gyepen. Az önbizalmát megtaláló Bayern támadott, a hazai csapat védekezett – és emberhátrányba került. Rafael beállításával Sir Alex Ferguson merészet húzott, de csak elsőre tűnt érthetetlennek: a skót az Allianz Arenában látottakból okulva nem tehette ki Gary Neville-t vagy a sérüléséből frissen visszatért O’Shea-t a Ribéryvel folytatott versenyfutásnak. A fiatal brazil gyorsabb, de vehemensebb is.

Szőke üstökű német kollégájával egyetértett Darren Fletcher, a skót középpályás kitért az emberhátrány hatásaira is.
„Olic gólja számukra a legjobbkor jött, megerősítette a harci szellemüket. Ha 3-0-val vonultunk volna szünetre, aligha így alakul a mérkőzés. A gól ellenére mi úgy éreztük, képesek vagyunk újabb találatot szerezni, ezt viszont keresztülhúzta a kiállítás. Emberelőnyben a bajorok gyorsan járatták a labdát, mindig náluk volt, s így nehéz helyzetet kialakítani.”

Az 50. percben addig rángatta a francia mezét, amíg Rizzoli kiállította. A hiba valójában az első sárga volt (törlesztés Van Bommelnek), és semmiképpen sem csak a dél-amerikai sara. Egy a támadást átvevő, s játékfilozófiájából eredően elsősorban széleken erős csapat ellen minimum meggondolatlanság bennhagyni egy tapasztalatlan, s korábban lappal már figyelmeztetett szélsőhátvédet. A megfogyatkozott MU rögtön hátrébb húzódott, vendége azonban nem rontott neki, a bajorok arra spekuláltak, hogy az idő nekik dolgozik. És szerencséjük is volt. Az 54. percben ugyanis egy másik „zöldfülű”, a kifejezetten indiszponált Badstuber hátulról szállt bele ellenfelébe, de megúszta egy sárgával.

A türelmesen adogató német listavezető egyre szorosabbra vonta az ostromgyűrűt, a hazaiak abban bízhattak okkal, hogy egyszer kiszabadulnak, és a Lahm kivételével lassú müncheni védelmet meglephetik. Ez két ízben meg is történt, ám előbb Butt javított valamelyest manchesteri produktumán, majd Van Gaal csapata egy szöglet utáni kavalkádot is megúszott. Nem így Fergusoné. Ribéry baloldali sarokrúgása után Robben hihetetlenül eltálalta, s bár a holland mesterien vette észre a jobb alsó sarkot, a francia kellett hozzá, hogy pont a lábára varázsolja a labdát. A folytatásban a Bayern „visszaadta a kölcsönt”, az eredményre ráülve, s két gólszerzőjét lecserélve tartotta a labdát, a kifáradt vörös mezesekben már nem maradt annyi erő, hogy érdemben alakítsanak sorsukon.

Boldog müncheniek. A Bayern 2001 után ismét kiverte a manchesterieket (MTI/EPA)

Boldog müncheniek. A Bayern 2001 után ismét kiverte a manchesterieket (MTI/EPA)

A két remek szakvezető sakkjátszmáját pontozással Van Gaal nyerte. Jól nyúlt bele a mérkőzésbe – Gomez pályára küldése – ám egyelőre ő sem tud mit kezdeni tanítványai már-már specifikus hibájával. A Bayern rendre öt-tízperces előnyt ad vetélytársainak, s ez akár már a sokszor lesajnált ám annál acélosabb Lyon ellen aligha kamatozik. A holland egyre inkább összekovácsolja csapatát, s bár idén a müncheni még nem BL-győztes „anyag”, arra már képes, hogy sokra taksált csapatokat utasítson maga mögé.

„Büszke vagyok csapatomra, hisz kevés olyan társaság van, amelyik 0-3-ról képes visszakapaszkodni. Ám a hibák mellett sem mehetünk el” – figyelmeztetett a bajorok vezetőedzője. „Már az első perctől készen kell állnunk. A manchesteri meccs előtt sem győztem hangsúlyozni, hogy nem szabad átaludnunk az első perceket. Szerencsénkre Olic a legjobbkor szépített. Onnantól már taktikailag is azt nyújtottuk, amit megbeszéltünk.”

bajnokok ligája

Negyeddöntő, visszavágó:
Manchester United (angol)-Bayern (német) 3-2 (3-1)
Manchester, Old Trafford. Vezette: Rizzoli (olasz)
Gól: Gibson (3.), Nani (7., 41.), ill. Olic (43.), Robben (74.)
Sárga lap: Rafael (18.), ill. Van Bommel (27.), Badstuber (54.)
Kiállítva: Rafael (50.)
MU: Van der Sar – Rafael, R. Ferdinand, Vidics, Evra – Fletcher, Carrick (Berbatov, 80.), Gibson (Giggs, 81.) – Valencia, Nani – Rooney (O’Shea, 54.)
Bayern: Butt – Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber – Van Bommel, Schweinsteiger – Robben (Hamit Altintop, 76.), Ribéry – Müller (Gomez, 46.) – Olic (Pranjic, 84.)
Lövések (kapura): 17 (10), illetve 10 (7)
Szögletek: 7, illetve 9
Szabálytalanságok: 16, illetve 9
Labdatartás: 39%, illetve 61%
Továbbjutott: a Bayern, 4-4-gyel, idegenben lőtt góllal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik