Élet-Stílus

Gőzerővel készül a Bayern

A Schalke elleni – sorsdöntőnek tekinthető – bajnokira készülő Bayern keretébe többen is visszatérnek, Münchenben ugyanakkor már a Manchester United elleni BL-visszavágóra is gondolnak.

Mivel Húsvét miatt nincs tanítás, a tavaszi szünetet mintegy ezer iskolás arra használta fel, hogy csütörtökön részt vegyen a bajor csapat edzésén.

A kicsik megnyugodva láthatták, hogy az egyik kedvenc, Arjen Robben is a társakkal gyakorol, de a kisebb gondokkal kezelt Gomez is elvégezte a feladatokat.

A holland akár már a Schalke elleni bajnokin csatlakozhat társaihoz. A United elleni visszavágón ő és Schweinsteiger is pályán lehet. A Bayern München hivatalos honlapján Louis van Gaal, a bajorok szakvezetője közölte, hogy már a Schalke elleni létfontosságú bajnokin is számít a villámléptű holland szélsőre. Robben az angolok elleni, 2-1-es bajor győzelemmel zárult első találkozót izomfáradtság miatt kénytelen volt kihagyni.
„Arjen kiváló állapotban van, így semmi sem áll a szombati szerepeltetése útjában” – árulta el Van Gaal az fcbayern.de-nek nyilatkozva. „Sérültek nélkül utazunk Gelsenkirchenbe.”

A Bayern elnöke, Karl-Heinz Rummenigge is kiadta az ukázt – a bajnoki kiemelt prioritású, hisz amennyiben a kupaelődöntőhöz hasonlóan győznének a Schalke otthonában, nagy lépést tennének a bajnoki salátástál felé.
„Jókora feladat vár ránk a Schalke ellen, de listavezetőként szeretnénk hazautazni. Igen kiegyensúlyozott mérkőzés lesz, a csapaton viszont egyre inkább látszik, hogy megvan a kvalitása ahhoz, hogy az ilyen meccseket megnyerje.”

Az angol bajnok ellen a győztes gólt szerző Ivica Olic a BL-lel kapcsolatban nem bocsátkozott jóslásokba, ellenben kifejtette, hogy a szombati találkozó még a múlt keddinél is fontosabbnak ígérkezik:

„Nagyon fontos meccs vár ránk” – fogalmazott az angolok ellen egy elefánt-puszival is gazdagodó, de magát teljesen egészségesnek nyilvánító horvát. „A bajnoki cím is ezen múlhat, s mi mindannyian szeretnénk megnyerni a Bundesligát. „Szombatra teljesen rendbe jövök, akár a kezdőből, akár a cserepadról, segítek a csapatomon.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik