Élet-Stílus

Felújítják a Blahát?

Saját költségből újítaná fel Budapest egyik legforgalmasabb terét az Europeum és Marriott szálloda beruházója. A cég már a terveket és elkészíttette.

A BKV adatai szerint naponta több mint 300.000 ember halad át a Blaha Lujza téren. Az Europeum szálloda, és a benne nyíló 235 szobás Marriott Courtyard szálloda legtöbb ablaka a térre néz, vélhetően ez indította a szállodák beruházóját az Ablont arra, hogy önköltségen újíttassa fel a teret. Az Ablon Kft. ügyvezető igazgatója, Lovro Adrienn szerint a tér felújítása a környék fejlődésének is lendületet adhat.

A tér, ami 1966-ban, dr. Krizsán Zoltánné tervei alapján nyerte el mostani formáját mára teljesen elöregedett. A téren lévő zöldfelület nincs összhangban a tér használatával, állapotának megőrzése nagy erőfeszítések árán sem oldható meg. A gondokat súlyosbítja, hogy a tér forgalmi kapcsolatai elavultak, a burkolat a végletekig leamortizálódott. A vizsgálatok alapján a tervezők arra jutottak, hogy az átalakítás során az egyik legfontosabb feladat az, hogy a tér arculatát egységesen formálják újra. A tervek szerint a beruházás két ütemben valósulna meg: az első ütemben a tér kétharmada újul meg, ennek költségeit finanszírozza majd az Ablon.

Ajánlott linkek:

Felújíthatják a Blaha Lujza teret (hg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik