Élet-Stílus

A Real a Valencia keretéből csemegézne

A Real Madrid vezetősége megerősítette, hogy a nyári átigazolási időszakban a Valencia felé fordítja figyelmét. A fővárosiak elsősorban a középpályájukat erősítenék. Az olasz csapatok Kuranyira hajtanak.

Madridban igyekeznek erősíteni a keretet – a tavalyi negyedmilliárd
eurós igazolási hullám ellenére a Real számára a BL-nyolcaddöntő
jelentette a végállomást – s mivel a középpályán Guti jövője minimum
megkérdőjelezhető, de egyes források szerint Lassana Diarra is távozik, a
csapatrész további igazolásokra szorul.

A Real „nem hivatalos szócsövének” is számító AS információi szerint a „királyiak” fő prioritása David Silva, a 24 esztendős támadó középpályásért hajlandóak minden követ megmozgatni. A spanyol válogatott játékosának megszerzése ugyanakkor nem olcsó mulatság, a Valencia tavaly a Real 30 milliós „érdeklődését” kerek-perec visszautasította, s hasonlóan járt el a Juventus azonos nagyságrendű ajánlatával is.

A pénzhiányban szenvedő klub ezzel szemben az eladástól nem zárkózik (zárkózhat) el. A 2013 júniusáig a klubhoz kötött Silva szerződésben foglalt kivásárlási ára ugyan 90 millió euró, de a Valencia aligha tarthat igényt ekkora összegre. A sajtó szerint 40 milliós ajánlat esetén valószínűleg elengedné egyik legjobbját.

kuranyi kapós Olaszországban

A Real a Valencia keretéből csemegézne 1

A Genoa elnöke, Enrico Preziosi a Gradinata Nord lapnak nyilatkozva elismerte, hogy szeretnék megszerezni a Schalke német válogatott támadóját. A Bundesligában jelenleg remek idényt futó – a válogatottól momentán száműzött – 28 éves csatár leigazolása az elnök szerint nem lesz egyszerű annak ellenére, hogy a szerződése idén lejár Gelsenkirchenben. Kuranyi aláírására a Juventus és a Dinamo Moszkva is pályázik, kérdés, ki ajánl majd nagyobb fizetést a brazil-panamai-magyar származású játékosnak.
„Régóta figyelem Kuranyit, s engem meggyőzött. Kiváló támadó, de több ok miatt is nehéz lesz megszerezni. Elsősorban azért, mert nagyszerű játékos. A mi célkitűzésünk, hogy elől két, világklasszishoz közeli futballistánk legyen. Acquafresca idén nem igazolta a hírnevét, de rá alapozzuk a játékunkat, Kuranyival alighanem jó kis kettőst alkotnának.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik