Élet-Stílus

Lehmann visszavonulót fújt – videó

A mostani szezon végén - stílszerűen fogalmazva - kiáll a kapuból Jens Lehmann, a németek kiváló kapusa.

„A családi tanács hozta meg a döntést” – közölte kedden a Stuttgart 40 éves hálóőre, aki a tervek szerint a Bundesliga utolsó fordulójában, május 8-án, a Hoffenheim ellen áll utoljára a gólvonalra. Lehmann azon a meccsen 22 éves pályafutás végére tesz pontot.

Karrierjét a Schalkéban kezdte, majd az AC Milanban, a Borussia Dortmundban és az Arsenalban is megfordult, mielőtt 2008-ban hazatért a Stuttgarthoz. Olaszországban, Németországban és Angliában is nyert bajnoki címet, a szigetországban az FA-kupát is magasba emelhette. A legnagyobb klubsikerét a Schalkével aratta, miután 1997-ben UEFA-kupa-győztes lett a gelsenkircheni csapattal. Bár a lehetőség később, 2002-ben is adott volt, ez a Dortmunddal nem jött össze, míg az Arsenallal a BL döntőjében vérzett el 2006-ban. Ráadásul a Barcelona elleni, párizsi finálé 18. percében kiállították.

A német válogatottban 61-szer szerepelt. A 2002-es vb-n ugyan ott volt az ezüstérmes csapatban, de nem jutott szóhoz Oliver Kahn mögött. A 2006-os világbajnokságon és két évvel későbbi Eb-n ugyanakkor már vele kezdődött a németek összeállítása – előbbi torna után bronz-, utóbbit követően pedig ezüstérmet akasztottak a nyakába. A kontinensbajnokság után, 2008 augusztusában köszönt el a nemzeti együttestől.

Jens Lehmann jó reflexszel megáldott, mondhatni, bravúrkapus volt, ugyanakkor olykor egy-egy elképesztő hiba, felesleges mozdulat is „színesítette” a játékát. Mégis amit leginkább a szemére lehet vetni az az, hogy nem tudott úrrá lenni az indulatain…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik