Élet-Stílus

Exminiszter lett az év humoristája

Görgey Gábor Kossuth-díjas író, korábbi kultuszminiszter, Lorán Lenke Jászai Díjas, Érdemes művész valamint Nagy Bandó András, Karinthy-gyűrűs humorista, író vehette át idén a legjobb humoristáknak járó Marton Frigyes Díjat.

Görgey Gábor első verseskötete Füst és fény címmel jelent meg 1956-ban. Következő
kötete 1963-ban jelent meg Délkör címmel. Első drámája, a Komámasszony,
hol a stukker? nagy sikerrel szerepelt a hazai színházakban, az
Amerikai Egyesült Államokban is bemutatták. Több műve önéletrajzi
ihletésű, ilyen a Galopp a Vérmezőn című drámája is, amelyik a
kitelepítés élményeit dolgozza fel. Regényírói munkássága is jelentős,
Adria szirénje című regényéért kapta meg a 2000-es Év Könyve-díjat. Medgyessy Péter kormányának első évében vezette a kulturális minisztériumot 2002-től 2003 tavaszáig.

Lorán Lenke 1927-ben született, 1943-1945-ben a Fővárosi Operettszínház, 1945-1966 között a Művész, a Vidám, a Magyar Néphadsereg, végül a Petőfi Színház tagja volt. 1966-tól a Vidám Színpadon játszik. Színházi szerepei mellett országos ismertséget a filmjei hoztak a színésznőnek, már a háború előtt feltűnt az Éjjeli zenében, majd a hetvenes évekig szinte minden évben játszott, általában komikaszerepeket különböző filmekben, így többek között az Állami Áruházban, a Dollárpapában, a Házasságból elégségesben, vagy a Hét tonna dollárban.

Nagy Bandó András 1982-ban robbant be humoristavilágba, amikor első díjat nyert a II. humorfesztiválon. 1982–1984 között a Mikroszkóp Színpadon lépett fel, azóta szabadfoglalkozású művész. 1989-től a Hócipő című szatirikus lap munkatársa.

A „rádiókabaré atyja” emlékére Marton Frigyes emlékdíjat alapított az Újbuda Baráti Kör Egyesülete, melyet minden évben egy olyan művésznek és olyan közéleti személyiségeknek ítélnek oda, akik a társadalmi problémák iránt tanúsított empátiával, toleranciával és a díj névadójához méltó humorral végzik tevékenységüket.

A Marton Frigyes Díjat eddig Majláth Mikes László, Kaposi Miklós, Kolláth György, Marton Frigyesné, Sas József, Csala Zsuzsa ,Kuncze Gábor, tavaly Gálvölgyi János, Trunkó Barnabás és Fekete János vehette át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik