Élet-Stílus

Idegenben nyert a Veszprém

Az MKB Veszprém óriási lépést tett a nyolc közé jutásért a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a nyolcaddöntő első mérkőzésén 27-23-ra nyert a román Constanta otthonában.

A hazaiak remekül tartották magukat, ám a vezetést egyszer sem tudták megszerezni az esélyesebb riválissal szemben. A visszavágót jövő szombaton rendezik Veszprémben.

A két csapat a tavaly februárban meggyilkolt román Marian Cozmát ábrázoló trikóban melegített. A kezdődobást Petre Cozma, az elhunyt veszprémi beállós édesapja végezte el úgy, hogy a kezdőkörbe felállt két csapatkapitány kezét összefogta. A megható pillanatban a csarnokban felállva kiabálták Cozma nevét, majd következett a rövid gyászszünet.

Iváncsik Gergő és Tamás góljával 2-0-val kezdett a Veszprém, de a lelkes Constanta egyenlített. A magyar bajnok továbbra is jól védekezett, a hazaiak nehezen kerültek lövőhelyzetbe, és a lélektanilag fontos vezetést nem tudták megszerezni, ám tapadtak riválisukra.

Kemény, de sportszerű volt a meccs, minden gólért meg kellett küzdeni, és eleinte a bírói felfogás is a román együttest segítette. Ahogy Peric feljavult a kapuban – még büntetőt is fogott -, és a friss cserék is felvették a ritmust, úgy 8-8-ról 8-11 lett az állás. Időt kért a Constanta, de amint új taktikával lépett pályára, Mocsai Lajos azonnal reagált. A védekezés az első félidő második részében szenzációs volt: 16 perc alatt csak egyszer volt eredményes a házigazda.

A második félidőre egy még agresszívebb Constanta jött ki a pályára. Noha a csapat emberhátrányba került, a 36. percben egyenlített (13-13). A veszprémiek nem törtek meg, és az ő kiállításuk során vették vissza a kétgólos előnyt, míg a hazaiak a kapufát találták el. A továbbiakban is őrült tempó volt, a közönség önkívületi állapotba hajszolta a kedvenceket, akik 16-16-nál ismét utolérték a Veszprémet. Ám erejükből csak ennyire telt. A mérkőzés egyik érdekes jelenete volt, amikor a vészkapusnak öltözött mezőnyjátékos, Buricea kivédte Iváncsik G. ziccerét.

Mivel a Constanta egyszerűen képtelen volt átvenni a vezetést, ezért a hajrára már nem maradt izgalom. Ebben a szakaszban Gulyás találatai és Peric védései adtak lendületet a Veszprémnek. Az utolsó öt perc 20-23-ról és hazai időkéréssel indult, azonban Perez bődületes nagy gólja elvette a románok maradék kedvét is. A jövő szombaton, Veszprémben esedékes visszavágó lefutottnak tűnik.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Constanta (román)-MKB Veszprém 23-27 (9-12)

Szombaton játszották:
Kolding (dán)-Montpellier (francia) 26-26 (10-13)
Valladolid (spanyol) – Rhein-Neckar Löwen (német) 29-30 (14-14)
CO Zagreb (horvát)-FC Barcelona (spanyol) 26-33 (12-17)
Kielce (lengyel)-HSV Hamburg (német) 24-30 (15-17)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik