Élet-Stílus

Internet négy kerékre

A világháló mindenki számára hasznos valamilyen módon, az autósok sem lehetnek kivételek ez alól.

Trabantunk foltozgatását annak idején kizárólag az Így gondozd a Trabantodat című alapvetésből, esetleg a szomszéd autószerelő szóbeli instrukciói alapján tanulhattuk meg, útvonalakat csak térképre firkálva tervezhettünk, és autóvétel előtt is csak a szájhagyomány segített. Most már minden válasz ott van valahol a neten, csak tudnunk kell keresni.
Ahhoz, hogy autónk legyen, először nem árt venni egyet, ezt azonban már nem feltétlenül autópiacokon vagy kereskedők szalonjaiban sétálva kell megoldani. Használt vagy új autót keresve is egyaránt érdemes elindulni a neten! Új autó beszerzésére készülve természetesen a hazai hivatalos oldalak lehetnek az első célpontok. Legtöbbjüknél megtaláljuk az aktuális választékot a műszaki adatokkal együtt. Több helyen konfigurátor segít abban, hogy a számunkra leginkább megfelelő felszereltségű és színű járművet válasszuk, és sokszor az elkészült tervvel közvetlenül a márkakereskedőhöz juthatunk el – mindezt felesleges utánajárás nélkül.

Az Autoszalonok.hu portál kifejezetten az új gépjárművekre fókuszál, egy helyen találjuk meg itt az összes hazai márkakereskedőt és importőrt, külön kiemelve az akciós ajánlatokat is végignézhetjük. Konfigurátorok, árlisták, garancia feltételek is összegyűjtve szerepelnek, de akár tesztvezetésekre is jelentkezhetünk, és gyártónként találhatunk törésteszteket is, ha a biztonság alapján szeretnénk választani.

Használtautó keresésekor
szintén az utolsó pillanatig húzhatjuk a személyes kipróbálást, ha az internetre hagyatkozunk. Online adatbázisok tucatjai várnak arra, hogy rájuk kattintsunk, és részletesen, gyártó, ár, vagy felszereltség szerint szelektáljunk a listából. Több nagy autós portál, például a lapunkat is kiadó Sanoma Budapest által üzemeltetett Vezess.hu kínál összefüggő hirdetési felületet adásvételre, az oldalon a használt autókkal kapcsolatban akár figyelést is beállíthatunk, hogy jelzést kapjunk egy speciálisan minket érdeklő darab felbukkanásakor.

Mindig kell egy barát
Ha már van autónk, bizony előfordulhat, hogy meghibásodik. Ilyenkor jó szolgálatot tehet például egy szervizkereső, amelyből szintén nem kevés akad. Használhatjuk persze a jól bevált Google-t is, de egyszerűbb az autós portálok keresőjét használni erre a célra is. A Vezess.hu oldalon például autókon kívül bármilyen szolgáltatásra is rákereshetünk, mégpedig célzottan, általános autószerelőtől a klímáson át az autómentőig vagy a gumisig. Persze nem kell mindennel feltétlenül szerelőhöz fordulni, megannyi népszerű fórum várja az érdeklődőket. Az említett portál mellett a tévés sikert interneten is kihasználó Totalcar.hu is erős közösségi fronton. A témacsoportok szerinti tanácsadó rovatok mellett maguk a felhasználók adnak egymásnak tippeket bármilyen műszaki kérdésben is. Ha pedig már megvan a véleményünk az autóról, hiszen használjuk egy ideje, lerobbant párszor és a pénztárcánk is érzi, mennyit kell a javítására költeni, a „népítélet” rovatban magukat a márkákat lehet pontozni és véleményezni, irányt mutatva azoknak, akik pont azt az autótípust szemelték (volna) ki maguknak.
Az internet megjelenésével a klubok szervezése is könnyűvé vált, megannyi autós klub várja az érdeklődőket. Egy ilyen klub nem csak az adott autómárka, vagy -modell tulajdonosait fogja össze, de fórumaikban a speciális kérdésekre is könnyebben választ kaphatunk, mint az általános autós fórumokon, egyes klubok komplett szaknévsort tartanak fenn a számukra fontos szervizekről, üzletekről és szolgáltatásokról. A komolyabb tagsággal bíró szervezetek kedvezményeket is ki tudnak harcolni, illetve jogot szerezhetnek a márkaképviseleteknél a friss modellek premierjén való részvételre.

Amennyiben nincs GPS-ünk és nem tudjuk pontosan, milyen kanyarokat kell bevennünk választott célunkig, az interneten megannyi könnyen használható útvonaltervező szolgáltatás áll rendelkezésünkre. A Top-Map által fejlesztett Utvonalterv.hu jól használható hazai megoldás, itt egy átlagos navigációs eszközhöz hasonlóan a start és a célállomás címének megadásával megkapjuk az optimális útvonalat. Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően az eredmény már TMC kompatibilis, azaz egy kapcsolóval megnézhetjük az aktuális forgalmi adatokat, hogy egy esetleges dugó vagy baleset ne befolyásolja a tervezett itinert.

Külföldi út előtt érdemes a nemzetközi útvonaltervező megoldásokat kipróbálni. A Map24 is népszerű, ám sokan kedvelik a ViaMichelint, amely tulajdonképpen már jóval több, mint navigációs eszköz. Ezen a részletes portálon a világ szinte minden pontjából minden más pontjába megtervezhetjük utunkat, de olyan kiegészítésekkel együtt kapjuk meg az eredményt, mint az útba eső hotelek és éttermek listája (akár ár és szolgáltatás szerint lebontva), vagy éppen a fixen elhelyezett traffipaxok felsorolása (sajnos Magyarországról még nem megy ki ilyen infó a ViaMichelin oldalára).

Jól tudjuk, hogy egy sikeresen megszerzett jogosítvány még nem garancia arra, hogy minden helyzetben tökéletesen kezeljük autónkat. Az is tény, hogy amit elfelejtettünk kipróbálni a tanpályán, nem feltétlenül pótolhatjuk leírásokból, de már erre is van megoldás. A magyar fejlesztésű VideoSmart egyfajta „oktató YouTube”, amelynek autós szekciójában megannyi hasznos tanácsot nézhetünk meg videós formában. Téli és nyári gumik közötti különbség a gyakorlatban, vagy speciális mozdulatok a hóban történő vezetéskor – ha látjuk és halljuk is az okítást, könnyebben megjegyezhetjük mi is. A videók között a kerékcsere mellett olyan különleges tippek is helyet kaptak, mint például a cigarettaszag kiűzése a kocsi kárpitjából.
KRESZ-tudásunkat is könnyedén fejleszthetjük vagy akár tesztelhetjük az internet segítségével. Online KRESZ oktató programot találhatunk több helyen is, ezek egy részét ingyen is kipróbálhatjuk, bár a teljes tanfolyamokért fizetni kell. Teszteket azonban ingyen is kitölthetünk jó pár helyen, ezek elbírálásából is sokat tanulhatunk.

Online ügyintézés
Az internet természetesen nem csak az autóval, de az autózás feltételeivel, körülményeivel kapcsolatos segítséget is megadhatja. Biztosításokat már online is köthetünk, így aki idegenkedik egy élő biztosítási alkusz „támadásától”, már több portálon megtekinthet különböző konstrukciókat. Vannak már olyan gyűjtőoldalak, mint például a Netrisk, ahol az összes lehetséges biztosító ajánlatát kiszámoltathatjuk, hogy egy helyről választhassuk ki a legjobb megoldást. Ha éppen eladáson gondolkozunk, az Eurotax oldalán egy interaktív alkalmazás segítségével kiszámolhatjuk, ma mennyit ér az autónk, így magabiztosabb árazással adhatjuk fel hirdetéseinket.
Még olyan információs oldalakra is érdemes ellátogatnunk néha autós ügyekkel, mint a Magyarország.hu, ahol a gépjárművekkel kapcsolatos legfrissebb jogi közlemények és egyéb szabályok leírása mellett olyan hasznos dolgokat is lelhetünk, amire talán nem is számítottunk. Kissé elrejtve bár, de van például útfelújítás-kereső, ahol megnézhetjük, melyek a nagyobb projektek és meddig tartanak. Még dokumentum sablonokat is letölthetünk, egyebek közt adásvételi szerződés elkészítéséhez.
Akinek már lopták el autóját, tudhatja, mennyire tehetetlennek érzi magát ilyenkor az ember. Manapság már erre a témára szakosodott oldalak is várják a pórul jártakat – itt közhírré tehetjük ellopott autónk adatait, de akár frissen megtalált járművek között is böngészhetünk.

Vállalatok esetében a lopások megelőzésére, vagy akár a céges járművek és a kollégák helyzetének nyomon követésére is használható az internet. Már magyar szolgáltató is kínál ilyesmit. A Fleet.hu oldalán például az ügyfél egyetlen gombnyomással lekérdezheti a céges járművek aktuális helyzetét, vagy egy adott időszakban bejárt útvonalát. A szolgáltatás a GPS-es nyomkövető árán felül pár ezer forintos havidíjért vehető igénybe, így magánszemélyeknek is egyre inkább megéri.
Látszik tehát, hogy mint minden egyébnek, az autózásnak is megvan a maga internetes szubkultúrája. A felsorolt példák mellett még megannyi egyéb információ, segítség és szolgáltatás fellelhető a hálón, gyakorlatilag nincs olyan kérdés vagy probléma, amire ne találnánk választ, ráadásul esélyeinket növeli a webkettő, azaz a közösség és az interaktivitás ereje. Az autósok esetében talán még fontosabb, hogy a net már nem csak az elolvasható és megnézhető dokumentumokat nyújtja, hanem a fórumokat, azonnal reagáló klub- vagy sorstársakat, és a mindezekkel elérhető komoly megtakarítást, az akadályok elkerülését, gyors boldogulást. Rég nem hívják már az internetet információs szupersztrádának, pedig az autósok számára nagyon is tökéletes ez a megnevezés!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik