Élet-Stílus

Ünneppel emlékezett a Fehérvár

Ifj. Ocskay Gábor halálának első évfordulóján lett újra bajnok a Fehérvár jégkorongcsapata, amely a döntősorozatban negyedszer is legyőzte - ezúttal büntetőkkel - a Dunaújvárost.

Az első három mérkőzésen könnyedén nyert a székesfehérvári alakulat, amely az egy évvel ezelőtt elhunyt válogatott játékos, ifj. Ocskay Gábor emlékére a csatár arcát mutató feketeszínű, 19-es számú mezben melegített.

A találkozó előtt egyperces gyászszünetet tartottak, majd a 46. másodpercben már a vendégek kapujában táncolt a korong. Palkovics negyedik gólját ütötte a fináléban. Amikor felébredt a Dunaújváros, komoly helyzeteket dolgozott ki, aztán a 12. percben remek ellentámadás végén jött az egyenlítés. A folytatásban mindkét oldalon voltak ziccerek, de a kapusok miatt ezek kimaradtak.

A második harmadban is remekül tartották magukat az Acélbikák, több helyzetig jutottak. A meccs felénél nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, és a 34. percben Martz szemfüles, kapu mögül visszafordulós megmozdulása után 2-1-re módosult az állás.

A záró játékrészt emberelőnyben kezdte a Volán, és a 48. másodpercben Ladányi bődületes nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba. Nem adta fel az Újváros, és Korol egy pontos passzt vágott a kapuba. A vendégek csatára aztán egyenlíthetett volna, de kiugrását Hetényi védte. A túloldalon Sevela is bravúrt bravúrra halmozott, így izgalmas volt a végjáték. A vendégek lehozták kapusukat, és 11 másodperccel a vége előtt MacSweyn egalizált.

A párharc során legtöbbször Peter Sevela kapuja forgott veszélyben (MTI)

A párharc során legtöbbször Peter Sevela kapuja forgott veszélyben (MTI)

Jött a hirtelen halál, óriási ziccerekkel, de nem esett gól. A büntetőkre maradt a döntés, ebben a hazaiak voltak jobbak. A Volánnak ez volt története 11. bajnoki aranyérme (1981, 1999, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)

jégkorong bajnokság

Döntő, 4. mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Dunaújvárosi Acélbikák 4-3
(1-1, 1-0, 1-2, 0-0, 1-0) – büntetőkkel
Gól: Palkovics (1.), Martz (34.), Ladányi (41.), illetve Szilassy (12.), Korol (46.), MacSweyn (60.)
A párharcot 4-0-s összesítéssel nyerte a Fehérvár.

A bajnokság különdíjasai
Legjobb csatár (ifj. Ocskay Gábor Díj): Palkovics Krisztián (Fehérvár)
Legjobb védő: Tokaji Viktor (Fehérvár)
Legtechnikásabb játékos (Miklós Kupa): Galanisz Nikandrosz (Dunaújváros)
Legjobb edző: J.P. MacCallum (Dunaújváros)
Legjobb játékvezető: Gebei Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik