Élet-Stílus

Kínnal verte Vadóczékat a Barca – videó

A Barca az Osasuna elleni bajnokin folytatta menetelését, a katalán produkció azonban nem volt meggyőző. Megszakadt Messi sorozata.

A címvédő Barcelona kétgólos győzelmet aratott a Vadócz Krisztiánnal felálló, vendég Osasuna felett a Primera División 28. fordulójának szerdai játéknapján, s így átvette a vezetést a csütörtökön pályára lépő Real Madridtól. A ziccert hibázó magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést.

A katalánok a lehető legerősebb tizenegyükkel veselkedtek neki a párharcnak (Xavi, Pique és Abidal sérülés miatt nem játszott), s már az elején megszerezhették volna a vezetést, ám Messi passzát követően Ibrahimovic a kapusba tuszkolta a labdát. A másik oldalon az előre kalandozó Vadócz előtt adódott lehetőség, a magyar azonban nem tudta kihasználni, hogy egyedül maradt Valdézzel.

Egy szögletet követő Henry-fejes, majd egy Ibrahimovic bomba – az első félidő így is zárult. A Barcelona hiába játszott fölényben, a vendégek középpályája remekül szűrte támadásaikat, így kevés helyzet alakult ki Ricardo kapuja előtt. Szünetben Henryt Pedro váltotta, s a fiatal támadó érkezése felvillanyozta a gránátvörös-kékeket. Pedro passza után az utóbbi időben kirobbanó formában játszó Messi találta telibe a pamplonai kapust, majd ismét az argentin rontott (Toure ívelése után fölé fejelt).

Barcelona-Osasuna – összefoglaló:

A szintén csereként beálló Keita fejese után megtört a jég. A 72. percben Maxwell ívelt a bal oldalról, s az egyedül hagyott Ibrahimovic az üres kapuba helyezett. Negyedórával később hasonló szituációból, de más szereposztásban, beállította a végeredményt a Barca: Iniesta okos labdáját ezúttal Krkic váltotta gólra.

A 2-0-s diadallal a Barcelona ellépett a Real Madridtól, a fővárosiak a Getafe otthonában igyekeznek behozni a lemaradást.

primera división, 28. forduló

Barcelona-Osasuna 2-0 (0-0)
Camp Nou, 70 645 néző. Vezette: Velasco Carballo
Gól: Ibrahimovic (72.), Krkic (88.)
Barcelona: Valdés – Alves, Puyol, Milito, Maxwell – Iniesta, Busquets (Keita, 69.), Yaya Touré – Messi, Ibrahimovic (Bojan, 74.), Henry (Pedro, 46.).
Osasuna: Ricardo – Azpilicueta, Miguel Flaño, Josetxo, Monreal – Puñal, Nekounam (Calleja, 78.) – Juanfran (Rúper, 78.), Vadócz, Camuñas – Masoud (Galán, 85.).

Almería-Zaragoza 1-0 (0-0)
Gól: Uche (61.)

Santander-Mallorca 0-0

Tenerife-Villarreal 2-2 (0-1)
Gól: Nino (60.), Culebras (76.), illetve Nilmar (45.), Rossi (88.)

Valladolid-Espanyol 0-0
Kiállítva: Costa (36.), illetve Victor (90.)

Valencia-Málaga 1-0 (1-0)
Gól: Villa (13.)

Az élcsoport:
1. Barcelona 71 pont, 2. Real Madrid 68 (27 mérkőzés), 3. Valencia 53, 4. Mallorca 47, 5. Sevilla 45, 6. Bilbao 42 (36-32, 27), 7. Deportivo 42 (31-32)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik