Élet-Stílus

Kertész Imre Párizs díszvendége

A Nobel-díjas író lesz az egyik díszvendég Európa egyik legrangosabb könyvkiállításán, a pénteken nyíló Salon du Livre hatnapos rendezvényén.

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő párizsi könyvszalon idén kivételesen nem egy országot, hanem harminc világhírű írót lát vendégül a március 26. és 31. között a Porte de Versailles-ban megrendezendő könyvvásáron.

Kertész Imre egy színpadi beszélgetés keretében találkozik olvasóival, majd dedikálja műveit. A Párizsi Magyar Intézet (PMI) ismét önálló standdal szerepel a vásáron, ahol csaknem kétszáz francia nyelvű, magyar vonatkozású könyvet találnak majd az érdeklődők. Itt mutatja be Zilahy Péter szombaton Az utolsó ablakzsiráf című regényét, de Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című válogatás verseskötete is megjelenik franciául.

A találkozó ötvenezer négyzetméteres kiállítócsarnokában 500 előadással, beszélgetéssel, író-olvasó találkozókkal és 2300 dedikálással várja több mint 200 ezer látogatóját mind szakmai mind szélesebb olvasói körökből.

A PMI a vásár alatt indítja el új irodalmi honlapját, melyen franciául olvasható bibliográfia a Franciaországban megjelent magyar vonatkozású művekről, valamint információkat közöl a magyar irodalom helyi aktualitásairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik