Élet-Stílus

Mi lesz a Roland Garrosszal?

„Szívet tépő lenne elhagyni Párizst, mégis meg kell ezt fontolnunk ezt a lehetőseget"- mondta Roland Garros esetleges költözésével kapcsolatban a helyi szövetség főtitkára, Gilbert Ysern.

Gilbert Ysern szerint két lehetőség van: vagy fejlesztik, bővítik a párizsi létesítményeket, vagy búcsút intenek a francia fővárosnak. Utóbbi lépés „szívet szaggató” lenne a francia teniszszövetség főtitkára szerint, ugyanakkor igencsak megfontolandó, tekintve, hogy a salakpályás Grand Slam-versenynek jelenleg otthont adó létesítmények fejlesztésére vonatkozó tervek a helyiek és a környezetvédők ellenállása miatt eddig meghiúsultak.

A párizsi szervezők szerint az átépítés 200 millió euróba kerülne – a Philippe Chatrier Stadion befedése évek óta beszédtéma -, míg egy teljesen új helyszín kialakítása 600 milliót emésztene fel. Arra vonatkozóan is vannak ötletek, hogy hol legyen a Roland Garros új otthona, nos, egyik lehetséges megoldás a francia fővárostól 15 kilométerre fekvő, történelmi hírű Versailles lenne. Döntés jövő februárban várható az ügyben.

Kis Roland Garros-történelem

Az első férfi tornára 1981-ben, az első nőire 1897-ben került sor. Eleinte a Racing Club de France és a Stade Français füves pályáin tartották a versenyeket. A Roland Garros salakos pályáit 1928-ban hozták létre Porte d’Auteuilben, a Davis-kupa részére. 1968-ban, az úgynevezett open era kezdetével a Roland Garros volt az első olyan Grand Slam-torna, ami nyitottá vált nemzetközi versenyzők részére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik