Élet-Stílus

Ljubicic csúcsra ért

A horvát Ivan Ljubicic nyerte az Indian Wellsben zajló tenisztornát, miután két játszmában legyőzte az előrébb rangsorolt amerikai Andy Roddickot.

A hetedik helyen kiemelt Andy Roddick sem tudott ellenállni a kopasz horvátnak, aki korábban Novak Djokovics és Rafael Nadal talpára is útilaput kötött. A döntő során mind a két, egyaránt a bombaerős szerváiról ismert játékos hozta a saját adogatójátékait (Roddick hat, Ljubicic éppen fele annyi bréklabdát hagyott kihasználatlanul), így mind a két szett sorsáról a rövidítés döntött, és ebben a műfajban a horvát volt a jobb.

A 31 éves Ljubicic három elveszített finálét követően megnyerte pályafutása első Mesterversenyét, összesen pedig tízedik tornagyőzelmét aratta, amellyel a 13. helyre lépett előre a világranglistán. Meglehetősen régen, 2008. január 14-én szerepelt utoljára a legjobb húsz között.

A nőknél a szerb Jelena Jankovics foglalta el az Indian Wells-i trónt, miután – a férfi győzteshez hasonlóan – két szettben diadalmaskodott döntőbeli ellenfelével, a dán Caroline Wozniackival szemben, ezzel karrierje 12. tornagyőzelmét gyűjtötte be.

Wozniacki azzal vigasztalódhat, hogy pályafutása eddigi legjobbjaként a második helyre jött fel a női rangsorban. A volt világelső Jankovics egyet lépett előre, most nyolcadik.

Indian Wells (9 millió dollár, keménypálya

Női döntő:
Jankovic (szerb, 6.)-Wozniacki (dán, 2.) 6:2, 6:4

Férfi döntő:
Ljubicic (horvát, 20.)-Roddick (amerikai, 7.) 7:6, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik