Élet-Stílus

Pontokat vesztett az Inter – videó

A Palermóban pontokat vesztő Inter előnye már csak két pont a Milannal szemben, de az Udinesét legyőző Roma is lőtávolon belül került.

Az éllovas Inter1-1-es döntetlent játszott Palermóban, a Serie A 29. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozó mindkét csapat számára létfontosságú volt, hisz a BL-ben nagyot virító milánóiak előnye egyre olvad a bajnokságban, míg a Palermo a Romával vív különmeccset a harmadik helyért. Ennek megfelelően az első félidő mozgalmasra sikerült. Sorjáztak a helyzetek, s ebből egyet-egyet kihasználtak a csapatok. A hazaiak kezdtek jobban, Pastore riogatta Cesart, majd Eto’o remek passzával Milito maradt egyedül, az argentin lövése azonban a bal kapufáról pattant ki. A támadó nem sokkal később büntetőből jóvátette hibáját azt követően, hogy Bovo a tizenhatoson belül lebirkózta Lúciót.

A vendéglátók újfent Pastore révén veszélyeztettek, de ismét az Interen volt a sor. A Londonban is pazar passzokkal operáló Sneijder emelt be egy szabadrúgásból, Milito fejese ezúttal a felső lécet súrolva vágódott fölé – a dél-amerikai okkal lógatta az orrát, pláne azt követően, hogy a szicíliaiak egyenlítettek. A 24. percben Miccoli indításával Cavani lépett ki, és legyőzte a kiszolgáltatott Cesart.

Palermo-Inter – összefoglaló:

Az első félóra után némileg elcsendesült a találkozó, szünet után viszont ismét a lombardok percei következtek. Két Eto’o-helyzet után éledezett a hazai gárda, a két védőt megbolondító Pastore következett – Cavani fejese alig tévesztett célt -, majd Balzaretti elől mentett az utolsó pillanatban a visszaérő Cambiasso. Egy félresikerült Sneijder-bombát követően Eto’o lövésébe ért bele Cassani, a másik oldalon Pandev labdavesztése után Cavani került lövőhelyzetbe (odalett a lehetőség).

A hajrában a legnagyobb gólszerzési lehetőséget Samuel hagyta ki. Az argentin Sneijder szögletét követően egyedül érkezett, ám senkitől sem zavarva fölé fejelt. Maradt az egyik együttes számára sem megfelelő 1-1, ha a Milan legyőzi a Napolit, átveheti a vezetést a tabellán, a palermóiakra a Juventus és a Sampdoria is megérkezhet.

A fővárosban a Roma behúzta az Udinese elleni derbit. A visszatérése óta remekelő Vucinic mesterhármassal járult hozzá a fővárosiak sikeréhez.

Roma-Udinese – összefoglaló:

Firenzében még egyoldalúbb volt a találkozó, a BL-menetelésükkel leszámoló, de egy újabb nemzetközi szereplésben reménykedő lilák 3-0-ra legyőzték a Genoát, s ezzel nyolcadikok, de csak hat egységnyi a lemaradásuk a negyedik helyezett Palermo mögött.

serie a, 29. forduló

Palermo-Inter 1-1 (1-1)
Renzo Barbera stadion, 35 753 néző. Vezette: Damato
Gól: Cavani (24.), illetve Milito (11., 11-esből)
Palermo: Sirigu – Cassani, Kjaer, Bovo, Balzaretti – Migliaccio, Nocerino, Simplicio (Bertolo, 55.) – Pastore – Cavani (Hernandez, 88.), Miccoli.
Inter: Julio Cesar – Maicon, Lúcio, Samuel, Santon (T.Motta, 65.) – J. Zanetti, Cambiasso, Sztankovics (Pandev, 65.) – Sneijder – Eto’o, Milito.

Roma-Udinese 4-2 (2-1)
Gól: Toni (15.), Vucinic (24., 66., 83. – a másodikat 11-esből), illetve Di Natale (38., 61. – az elsőt 11-esből)

Fiorentina-Genoa 3-0 (1-0)
Gól: Santana (5.), Gilardino (73., 11-esből), Babacar (86.)

Az élcsoport:
1. Inter 60 pont, 2. Milan 58 (28 mérkőzés), 3. Roma 56, 4. Palermo 47, 5. Juventus 45 (28), 6. Sampdoria 44 (28), 7. Genoa 42, 8. Fiorentina 41 (39-34), 9. Napoli 41 (36-34, 28)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik