Élet-Stílus

Ferdinand: most legyőzzük a Liverpoolt!

Rio Ferdinand szerint vasárnap megszakad a Manchester United rossz sorozata a Liverpoollal szemben.

„Az utolsó három mérkőzésen alulmaradtunk a Liverpoollal szemben, de sokat tanultunk azokból a meccsekből, és most eljött az idő, hogy legyőzzük a ‘vörösöket’ – nyilatkozta a vasárnapi rangadóval kapcsolatban Rio Ferdinand, a címvédésre hajtó Manchester United középső védője. „A Liverpool egyike a legnagyobb riválisainknak, mindig utálunk ellenük veszíteni, ámbátor biztos vagyok abban, hogy most mi örülhetünk: pontot teszünk a rossz sorozatunk végére, és begyűjtjük a három pontot” – tette hozzá Ferdinand.
Vasárnap ismét a MU segítségére lehet az elmúlt hetekben kartörését ápolgató Ryan Giggs, ugyanakkor a walesi veteránnal ellentétben Owen Hargreaves vasárnap még nem tér vissza a csapatba, jóllehet, csütörtökön már pályára lépett a tartalékok között.

Ami a vendég Liverpoolt illeti: Martin Skrtel és Fabio Aurelio sérülés, Alberto Aquilani betegség miatt marad ki, Albert Riera pedig nevelési célzatból nem került be az utazók közé, miután nyilvánosan kritizálta Rafa Benítezt, az együttes spanyol menedzserét.

A két rivális között jelenleg 15 pont a különbség a tabellán, és különbözőek a célok is: a Manchester United a bajnoki címért, a Liverpool a BL-szereplés lehetőségéért küzd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik