Élet-Stílus

Gera volt a Fulham hőse

Gera Zoltán volt a Juventus-verő Fulham, egyben a mezőny legjobbja a Goal.com internetes szaklap szerint.

„Nem tudom biztosan, hogy ez volt-e a klub történetének legjobb meccse, de az bizonyos, hogy egyike a Fulham legemlékezetesebb találkozóinak” – nyilatkozta a Juventus kiejtése után Roy Hodgson, a Fulham menedzsere. A tréner nem emelt ki senkit a londoni hősök közül, mi viszont ezt megtesszük, szerintünk Gera Zoltán volt a Fulham legjobbja, miután négyből két gólt szerezett, és róla állították ki Fabio Cannavarót.

Amúgy lőhetett volna egy harmadikat is, miután két torinói védőt is becsapva lövőhelyzetbe került, de védett Antonio Chimenti kapus. Gera statisztikájából kiderül, a csütörtök esti kilencven perc során három lövést eresztett meg – a hatékonyságára aligha lehet panaszt -, egyszer ívelt a kapu elé, kétszer szabálytalankodott, miközben őt magát négyszer „bántották”.

Minket még csak-csak, a Goal.com című internetes szaklapot viszont aligha lehet elfogultsággal vádolni, márpedig a népszerű weboldal szerint Gera volt a mezőny legjobbja, egyedül ő kapott 9-es osztályzatot. Indoklásként – heveny fordításban – a következő szerepel: döbbenetes előadással rukkolt ki a „rejtélyes” magyar, két gólt szerzett, és emellett végig remekül játszott össze Bobby Zamorával és Damian Duffal. A büntetőből lőtt gólja különösen fontos volt, hiszen ezután csillant fel a Fulham előtt a továbbjutás esélye. Már mi tesszük hozzá: a londoni csapat élt is ezzel az eséllyel, 4-1-re nyert, ezzel hatalmas meglepetésre útilaput kötött a Juventus talpára.

Gera boldog

„Nem hiszem, hogy volt a pályafutásom során olyan meccs, ami ekkora feltűnést keltett volna Európában. A Juventust kiverni a kupából 1-3 után úgy, hogy a visszavágón is mi kerültünk hátrányba, ez komoly hírérték mindenhol. Egy ilyen mérkőzésen két gólt szerezni nyilvánvalóan nagy dolog. Hatalmas élmény volt, amikor a lecserélésemkor kórusban kiabálták a nevemet” – írta pénteken a pepsifoci.hu internetes oldalon lévő blogjában a 30 esztendős magyar futballista.

„Nagy csalódás számunkra ez az eredmény, mivel ott akartunk lenni a következő körben” – mondta Alberto Zaccheroni, a torinóiak edzője. Kiemelte, Fabio Cannavaro kiállítása fordulópont volt, hiszen addig jól játszott az együttese, ráadásul összesítésben már 4-1-re is vezetett. „A folytatásban nagy nyomás alá helyeztek bennünket az angolok, s összességében jobbak voltak, mint mi, ezt kell ismernünk” – tette hozzá az edző, aki nem hagyta szó nélkül azt, hogy gyenge lábakon álló védelmével feltétlenül tenni kell valamit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik