Élet-Stílus

Német védővel erősítene a Milan

A bajnoki küzdelmek mellett immár a következő idényre is készülő Milan megerősítené hátsó alakzatát, a kiszemelt a német válogatott egyik oszlopos tagja.

A vörös-feketék olaszországi információk szerint a Werder Bremen középső védőjét, Per Mertesackert csábítanák Milánóba, a 25 esztendős védőért ugyanakkor a Bayern München és a Juventus is bejelentkezett.

Mivel a Milan védelmében csupán Thiago Silva 30 év alatti, ráadásul Alessandro Nestára – sorozatos sérülései tükrében – aligha lehet folyamatosan számítani, egy jól fejelő emberfogóra szükség lesz. A tuttomercatoweb.com értesülései szerint a lombardok 10 millió eurót szánnának a bekkre – ám ennyiért aligha szerzik meg: a Hannoverből 2005-ben még ötmillióért Brémába költöző játékos ára a transfermarkt.de szerint 15 millió.

A németországi 4-4-2.com viszont úgy tudja, a Bayern némileg az olaszok előtt jár, s már megkezdte a puhatolózó tárgyalásokat a 2012-ig a Werderhez kötött Mertesacker ügyében, míg a Juventus képviselői is igyekeznek, hogy a lehető legjobb társat állítsák Giorgio Chiellini mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik