Élet-Stílus

A Facebook lett az internet?

Több látogatót vonzott a Facebook online közösségi oldal az elmúlt héten, mint a Google.

Most először a Facebook megelőzte a Google-t, így a legnépszerűbb weboldal lett az Egyesült Államokban – derül ki a Hitwise internetes forgalomfigyelő cég elemzéséből. Az elmúlt héten a közösségi oldal piaci részesedése 7,07 százalék, míg a keresőóriásé 7,03 százalék. Igaz, tehát nem sokkal, de a Facebookra múlt héten mégis többen látogattak el, mint a legnépszerűbb keresőoldalra.

„A Facebook egyedi látogatószáma múlt héten 185 százalékos növekedést produkált az elmúlt év azonos időszakához képest, ugyanakkor a Google látogatószáma 9 százalékkal csökkent” – mondta Heather Dougherty, a Hitwise kutatási vezetője. Ez bizonyára kellemetlenül érinti a Google-t, hiszen a cég már régóta igyekszik betörni a közösségi szolgáltatások piacára, ám eddig nem járt nagy sikerrel: legutóbbi próbálkozásuk a Zümm sem hozta meg a várt átütő eredményt.
Újabb lökést adhat viszont a Facebook számára, mely fontolgatja, hogy tőzsdére megy. Elemzők szerint, ha a Facebook a következő két évben megjelenik a tőzsdén, értéke mintegy 35 milliárd dollárral fog nőni, 2015-re pedig a cég becsült értéke elérheti a 100 milliárd dollárt.

Bár tény, hogy most először a Facebook több látogatót vonzott, mint a Google, azonban a két cég között óriási a különbség – ez pedig némileg árnyalja a képet. A Google 130 milliárd dolláros éves bevételű vállalat, a Facebook azonban – annak ellenére, hogy hatalmas, jelenleg 400 millió felhasználóval bír – valójában még mindig egy startup vállalkozás, melynek egyelőre nincs kialakult üzleti modellje, azaz a hatalmas népszerűséget még nem sikerült komoly profitra váltani: a Facebook becsült értéke jelenleg valahol 8 és 15 milliárd dollár között van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik