Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem

A Bëlga és a Korai Öröm is ezen a hosszú hétvégén mutatja be új lemezét, de jön John B és a Smoove and Turrel, valamint részt vehetünk egy VJ-versenyen is. A Sportarénát elfoglalja a Ghymes és a Republic, és végre március 15-én érdemes kimenni a családdal az utcai rendezvényekre is. Programajánló.

péntek, március 12.

A hosszú hétvégét kezdhetjük a Gödörben, ahol a X. Backpackers’ Spring Festival Budapest elnevezésű bulifolyam („a tavasz legnagyobb budapesti könnyűzenei fesztiválja”) veszi kezdetét. Akármilyen hangzatos is a név, és akármennyire is jó fej dolog, hogy a hátizsákosok (azaz a budapesti ifjúsági szálláshelyek igazolt szállóvendégei) 5 forintos jeggyel mehetnek be, érdemes a tartalomra is figyelni. Például pénteken amellett, hogy fellép a Kelet-Nyugat, a Magna Cum Laude, és a Barabás Lőrinc Eklektric, a Bëlga is bemutatja új (idei első, de nem utolsó) lemezét. A lemez politikuslemez, Bauxit szerint a választási kampány lesz a lemez promója. „Rengeteg pénzbe került, de megéri” – jelentette ki.


A West-Balkánban megint Deck Attack-parti lesz az angol Smoove and Turrellel. A korábbi Deck Attack-bulik látogatói tudják, hogy ha napjaink elektronikus zenei piacát egy vadul burjánzó dzsungelként fogjuk fel, akkor a Deck Attack egy heti rendszerességgel jelentkező úti beszámoló, valahonnét a rengeteg mélyéről. Ezúttal Albion ködös homályából.

Az A38 Hajón a megújult Kistehén zenekar mutatkozik be. Kollár Laciék ezúttal új hangzással és új zenészekkel hozzák a táncon, költészeten, nevetéses, síráson építkező régi jó világukat. A Millenárison a Bootsie Quartet, a Szabad az Á-ban pedig a The Puzzle és a Kinkiez lép fel.

szombat, március 13.

Az 1848-as forradalomra való emlékezés mellett talán a Millenáris VJ-versenye ígérkezik a hétvége legemlékezetesebb akciójának. Egy különleges audiovizuális élményt ígérnek a szervezők. Magyarország legkülönfélébb VJ-it hívják el – a Kiégő Izzóktól Anarcho VJ-ig –, hogy egy látványos verseny keretében mérjék össze tudásukat, miközben a Zoohacker Remake Orchestra élőben zenél és hozza a legmodernebb dalokat. Három kivetítőn egyszerre hat csapat mutat be egyedi vizuális show-t. A látogatók egyszerre lehetnek részesei hat különböző látványnak, érzésnek és hangulatnak. Az est folytatása pedig a berlini Jazzanova DJ set by Jürgen von Knoblauch. ahol a csapatok közösen alkotják meg a látványt.

Mondjuk, sajnálhatja a Millenáris-látogató, hogy lecsúszik John B-buliról a Corvintetőn.(És persze viszont: sajnálhatja a John B-t választó, hogy kihagyja a VJ-versenyt.) Szóval a Blaha fölött az Antropos.hu tartja 7. születésnapi partiját, ahová Angliából hívott sztárvendéget. Nehéz körülírni John B tevékenységét. Ő az elektronikus tánczene fenegyereke, beskatulyázhatatlan mind producerként, mind DJ-ként. Trance, elektro, drum and bass, vagy a 80-as évek diszkóvilága, mindez extravagáns stílussal. Magával ragad és bekebelez, vele esélytelen egy szürke este.

A Francia Intézetben a belga Stéphanie Blanchoud intim, melankolikus, pop-folk dalait hallgathatjuk meg, a Müpában a Sebő együttes vezeti elő nagyszerű József Attila-műsorát. A Gödörben pedig Žagar, The Carbonfools, ColorStar, Korai’s Banditos és Korai Öröm “2010” lemezbemutató.

vasárnap, március 14.

Ez a vasárnap nem olyan vasárnap, mint a megszokott, ne feledjük, hétfőn nem kell iskolába/munkába mennünk, hála az 1848-as kávéházi társaságnak és a pesti fiataloknak. Szóval, nyugodtabban elmehetünk például a Trafóba, ahol String Syndicate különös koncertjén vehetünk részt. Az együttes profi zenészekből álló tangózenekarként indult azon célkitűzéssel, hogy minél nagyobb tömegeket csábítson a jazz-latin-klasszikus elmekkel bíró zenei irányzatok felé. A Syndicate egyik alapvető vezérgondolata az volt, hogy megváltoztassa azt a nézetet, miszerint a vonóshangszer elsősorban lírikus előadásmódra képes, ritmushangszerként azonban széles körben nem elterjedt.

Vagy pedig irány a Sportaréna, ahol a Ghymes zenekar ad – Keresztes Ildikó, Dörner György és Trill Zsolt színművészek köreműködésével – ünnepi koncertet, Szerelmes szabadság címmel. Ezt egyébként megismétlik Győrben és Debrecenben is. Az együttes vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga a sikereinek. A 27 éves Ghymes dalaira az a már jól ismert, sajátos stílus jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága, melyet Szarka Gyula népzenei alapú szerzői muzsikája egészít ki.

A Gödörben a Marlboro Man, valamint az “Apokalipszis itt és most” – Müller Péter Sziámi és az Első Osztályú Vidéki Srácok, és a most második és feledik lemezével előrukkolt Péterfy Bori Love Band lép fel a hátizsákosok kedvéért.

hétfő, március 15.

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár elvileg most kampány van, ami elveszi általában az ember kedvét az ünnepléstől (kivéve az „utcai harcosokat” és a párthíveket), ám most nyugodtnak tűnik ez a nap. Még a gyerekeket is kivihetjük a végén huszárokat mutogatni. (Köszönjük az értünk dolgozó politikusainknak!) Mehetünk tehát, és megnézhetjük a főváros különböző pontjain felállított életnagyságú huszárszobrokat, a történelmi játszóházat, a Nyitott Filmstúdiót, valamint a Nemzeti Múzeum háromdimenziós, térhatású díszkivilágítását.

A Sportarénában pedig Cipő és az ő Republic zenekara adja elő életművét. Nekem van egy elméletem, miszerint a szövegeiket nincs ember, aki érti, zenéjükben pedig nem kell keresni a forradalmi újításokat és a bonyolult megoldásokat. „Könnyen értelmezhető, szókimondó és hihetetlen dallamos zenéjükről váltak híressé” – áll ugyanakkor a hivatalos meghívóban. Továbbá az is, hogy a Zenekar (így, nagy z-vel) „azon kevés hazai előadóművészek egyike, akiknek évtizedes könnyűzenei szakmai tudása és tapasztalata nemcsak a koncertek állandó magas színvonalát és rendszeresen jó hangulatát biztosítja, hanem azt is garantálja, hogy a megrendezendő jubileumi koncert valóban felejthetetlen élmény lesz”. Hát, reméljük, a fellépés izgalmasabb lesz, mint a beharangozó.

A Morrison Pubban viszont a rockabilly hazai zászlóshajója, a Mystery Gang csap a húrok közé, s az mindig izgalmas.

—-Mozi, családi program—-

Mozi

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin


Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 1

Werner Herzog egy kilencvenes évek eleji filmet gondolt újra Nicolas Cage-dzsel és Val Kilmerrel a főszerepekben. A történet szerint Terence McDonagh velejéig korrupt, drog- és szerencsejáték-függő nyomozó, aki a Katrina- hurrikán sújtotta New Orleansban nyomozni kezd egy szenegáli család meggyilkolása ügyében. Hátfájására szedett gyógyszerei egyre kevésbé segítenek, kokainfüggősége kezd elhatalmasodni rajta, mégis meg tudja győzni főnökét, hogy ő a legjobb választás. Talál egy szemtanút, aki vallana az első számú gyanúsított, egy nagy hatalmú drogdíler ellen, de a fiú eltűnik. A lefelé tartó spirál akkor gyorsul be, amikor Terence prostituált szeretőjét megveri egy kuncsaftja, és 50 ezer dollárt követel az életéért cserébe. A zsaru üzletelni kezd a gengszterekkel, védelmet ígérve némi százalékért és kábítószerért. Hiába válik jelleme egyre mocskosabbá, jól keveri a kártyákat, így karrierje felfelé ível.

Családi program

LEGO City Tűzoltó Akadémia

A LEGO Csoport 2010-ben elhozta a LEGO City Tűzoltó Akadémia tűzoltóautó-építő programját hazánkba is, hogy szórakoztatva tanítsa a gyermekeket. Az első állomást Budapesten az Allee bevásárlóközpontban múlt héten tartották. Ezt országszerte még öt megálló követi. Most például Győrben.

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 2

Miről is van szó? A központi elemben a gyerekek felnőtt segítőkkel megépítenek egy életnagyságú tűzoltóautót és tűzoltót. Az előbbihez 200 ezer építőkockát használnak fel, az utóbbihoz csak 64 ezret. A szórakozás és kikapcsolódás mellett a kicsik egy igazi lánglovag segítségével tanulhatják meg a tűzvédelem alapjait, hogy valóban környezetük kis tűzoltói lehessenek.

—-Tévéajánló—-

péntek, március 12.
m1, 21:30

Grimm

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 1

Aki azt gondolná, hogy itt valami sima életrajzi, vagy netán mesefilmmel van dolgunk, annak elég csak a rendező, Terry Gilliam munkásságát felidézni (a Monty Python-filmektől a Brazilon át a Félelem és reszketés Las Vegasbanig), és máris rájön,hogy egész mást kell várni a filmtől. Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két magával ragadó, ám egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér. A cinikus Will (Matt Damon) és az álmodozó Jacob (Heath Ledger) a napóleoni időkben a német falvakat járja és azt állítják magukról, hogy történeteikkel megszabadítják az embereket mindenféle szörnyűséges lidércnyomástól, ájtatos manóktól és boszorkányoktól. A francia hatóságok azonban rájönnek szemfényvesztő módszerükre, és megpróbálják tőrbe csalni őket. Will és Jacob rövidesen olyan világban találják magukat, amely pontos mása az ő fantáziájuk teremtette mesevilágnak.

szombat, március 13.
RTL Klub, 23:15

A kárhozat útja

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 1

Sam Mendes sok díjat nyert filmjében Michael Sullivan (Tom Hanks) tisztességes polgárnak és jó családapának tűnik, de fia egy nap rájön, hogy napközben bérgyilkosként dolgozik. Hamarosan Rooney (Paul Newman) is rájön, hogy a fiú szemtanúja volt egy gyilkosságnak. Bérgyilkosok indulnak apa és fia után, ők azonban nem adják meg magukat könnyen. Segítségül hívják Al Capone egyik emberét, de minden és mindenki ellenük fordul. És a nyomukba ered Maguire (Jude Law), a veszedelmes gyilkos.

vasárnap, március 14.
VIASAT3, 21:50

Galaxis útikalauz stopposoknak

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 1

Douglas Adams kultikus regényéből Garth Jennings rendezett filmet. Arthur Dentnek rossz napja van. A házát egy gyorsforgalmiút építése miatt lerombolják, megtudja, hogy a legjobb barátja egy másik bolygóról jött, és mindennek tetejébe a Földet egy hiperbekötőút építése miatt néhány percen belül megsemmisítik. Dent a legjobb barátja, Ford Perfect segítségével az utolsó pillanatban lelép egy űrhajóval és ezzel kezdetét veszi a fantasztikus űrodüsszea. Űrbéli kalandjai során Dent nagy hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek, amely minden tudás és bölcsesség tárháza.

hétfő, március 15.
m1, 23:35

Nincs kegyelem

Menjek vagy maradjak – Bëlga vagy Nincs kegyelem 1

Ragályi Elemér második rendezése, amely megnyerte a 2008-as filmszemlét ma talán aktuálisabb témát boncolgat, mint valaha. Az igaz történetet feldolgozó filmben egy kis faluban meggyilkolnak egy idős férfit. Az áldozatnál alkalmi munkát végző Suha Dénest tanúként idézik a rendőrségre, de rövidesen már őt vádolják az elkövetéssel. A gyanúsított mindvégig tagad, de a két rutinos vizsgáló tiszt végül is egy besúgó segítségével és szabadulásának ígéretével beismerő vallomást csikarnak ki belőle. Ártatlansága ellenére neki kell a bíróság elé állnia. Bár az ellene felhozott bizonyítékok nem igazán meggyőzőek, de a beismerő vallomás birtokában a bíróság is az ő bűnösségét mondja ki. A jogerős ítélet 8 év börtön. Suha két év négy hónapot tölt a hűvösön, amikor egy véletlen folytán megtalálják az igazi gyilkost. Hazatérhet, de faluja kiközösíti. Munkát nem kap senkitől. Hogy életét fenntartsa, néhány tízezer forintos adósságba keveredik, amit az állami kártérítésből szándékozik megadni. A kártalanítási per azonban egyre húzódik, végül jogorvoslatát elutasítják. Közben hitelezői elveszik házát, már laknia sincs hol. Végső kétségbeesésében felakasztja magát. Suha Dénes senkinek sem kellett, senkinek sem hiányzik, elszámolnia sem kell tehát senkinek egy tönkretett életért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik