Élet-Stílus

Jim Morrison verseit olvassa Johnny Depp

A hollywoodi színész elvállalta, hogy a Doors dokumentumfilm soundtrackjéhez ő olvassa fel Jim Morrison verseit.

A Doors együttesről készült dokumentumfilmhez kapcsolódik az a zeneanyag, amelyen a banda 12 klasszikus nótája mellett helyet kap 5 nyers klip és 15 – Johnny Depp által olvasott – vers. Depp emellett elvállalta azt is, hogy narrátorkodik abban a dokumentumfilmben, amit Tom DiCillo jegyez. A When You’re Strange című alkotás a Los Angeles-i banda életét dolgozza fel: a kezdetektől egészen Morrison 1971-es haláláig.

A filmet a Berlini Filmfesztiválon már sikerrel vetítették, a bemutatón pedig ott voltak a Doors tagok is. A dobos, John Densmore elárulta, hogy nagyon meghatódott, amikor látta a róluk készült korai képeket. „Újra láttam Jimet, akkor amikor még kezdtük az egészet. Ártatlan volt, szégyellős meg minden és én ilyennek szeretem látni, mert ez az a Jim, akit én ismertem.” A film arra is utalást tesz, hogy a Doors összeállhatott volna azután, hogy Morrison Párizsba költözött. „Jim megkérdezte, hogy teljesít az új album, az LA Woman. Elmondtam neki, hogy a Love Her Madly mellé akarnak még egy második single-t, mire azt válaszolta, hogy: hát akkor lehet visszajövök.”- mesélte Densmore.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik