A hadzák Tanzánia északi részén elterülő földjére Mariamu kíséretében érkeztem meg. A lány a tolmácsom – és Onuasz unokahúga. Tizenegy évig járt iskolába, így ő az egyike bolygónk maroknyi lakosának, aki egyaránt bírja a hadza és az angol nyelvet.
Most is ő fordítja Onuasz kérdését: Volna-e kedvem velük tartani? Már az sem kis teljesítmény, hogy sikerült eljutnom egy tradicionális hadza táborba. Mivel népük nemcsak az éveket, de a hónapokat, heteket, napokat s órákat sem tartja számon, és a háromnál-négynél nagyobb számokra sincs szavuk. Nem gondolkodnak a jövőn, az ismeretlenen, köreikben nincs helye misztikumnak és szellemeknek. Páviánra vadásznak és élik a maguk vad, de szabad világát – írja a National Geographic Online.
Az államnak nem tetszik a szabadságuk
Vannak azonban olyanok, akiket nagyon is foglalkoztat a hadzák jövője. Például a tanzániai állam hivatalnokait. Ez a jövőbe tekintő ország manapság be szeretne illeszkedni a világgazdaság főáramába, a páviánevő vademberek pedig aligha illenek bele a politikusok lelki szemei előtt lebegő országimázsba. Egyik miniszter elmaradott népségnek nevezte őket, Jakaya Kikwete, tanzániai elnök pedig kerek perec kijelentette, hogy „meg kell változtatni” a hadzákat. A kormány azt akarja, hogy járjanak iskolába, települjenek le, és vállaljanak munkát.
Szabadon (forrás: National Geographic)
A kormány terveivel alapjában véve a hadza nép de facto szóvivője, Richard Baalow is egyetért. Ő az első iskolázott hadzák egyike, s nevet is változtatott. Az 1960-as években – amikor nem sok sikerrel megpróbálták letelepíteni a hadzákat – családja állami lakáshoz jutott. A ma 53 éves Baalow azt szeretné elérni, hogy a hadzák politikailag aktívabbá váljanak, küzdjenek a földjükért, és túravezetői vagy parkfelügyelői munkát keressenek maguknak. A hadza gyerekeket arra bátorítja, hogy bentlakásos körzeti elemi iskolába járjanak, a szünidőben pedig visszakíséri őket a bozótvidékre.
Csak idő kérdése, hogy eltűnjenek…
Onuasz csapatának iskoláskorú gyerekei mind azt mondták, eszük ágában sincs osztályteremben ücsörögni. Az iskolában sosem sajátítanák el a túlélés fortélyait. Értéktelenekké válnának saját népükön belül. A külvilágban próbálkozva pedig a nőkből legföljebb cseléd lehetne, a férfiak meg csak alantas munkákat kapnának. Köszönik, de inkább szabadon és jóllakottan élnek a vadonban, mint a városban nyomorogva és éhezve.
A bozótvidék szélén fekvő Mangola ősrégi hadza terület, ahol sokan a vadásztehetségüket csillogtatják a turisták előtt – persze nem ingyért. Ezek a hadzák bebizonyították, hogy kultúrájuk érdekli a külföldieket, és megélhetést adhat nekik. A mangolai hadzák körében mégis terjed az alkoholizmus, a tuberkulózis és a családon belüli erőszak – olyan is előfordult, hogy egy hadza férj agyonverte a feleségét.
Bár Onuasz táborának ifjoncai kevéssé érdeklődnek a külvilág iránt, az kéretlenül is betolakszik az életükbe. Kétmillió év után befellegzett a vadászó-gyűjtögető életmódnak. A hadzák megőrizhetik anyanyelvüket, csillogtathatják ügyességüket a turisták előtt – de csak idő kérdése, hogy eltűnjenek az íjjal-nyíllal páviánra vadászó tradicionális vándorok.
A cikket a National Geographic Online-on olvashatja bővebben.
