Élet-Stílus

A nők könnyebben mondják ki, hogy “vége”

Semmiképp sincs könnyű dolga annak, aki úgy dönt be szeretné fejezni a kapcsolatát. Jól meg kell választani a helyet, az időt, sőt a médiumot is és vannak, akik szerint mindez a nőknek megy jobban.

Christian Tramitz, színész szerint a nők egyszerűen jobbak abban, hogy lezárjanak egy kapcsolatot mint a férfiak. Azt is hozzáteszi, hogy persze senkinek sem egyszerű egy ilyen helyzet: egy kicsit mindig beleszakad a szív, és akad olyan is, aki miután kiadták az útját hosszú ideig csak sírni tud. A színész szerint egy szakításhoz körültekintően kell megválasztani a körülményeket: a helyet és az időt.

De nem csak a hol és mikor, hanem a hogyan is fontos szerepet játszik, hiszen újabban trend, hogy interneten, vagy sms-ben szakítunk, pedig Tramitz szerint ez egyáltalán nem helyes. Hiszen sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mintha szemtől szemben közöltük volna a döntést. Azt is hozzáteszi, hogy még mindezek tudatában is kevés az olyan ember, aki igazán birtokában van a képességnek, hogy felesleges károkozás nélkül szakítson. Tramitz szerint a nők a jobbak abban, hogy kimondják a végét, ezt azzal indokolja, hogy a nők sokkal következetesebbek és lényeglátóbbak mint a férfiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik