Élet-Stílus

10 nőből egy mindig színleli az orgazmust

Ha éppen nem a migrénre hivatkoznak, akkor sok nő a színészi képességeit hívja segítségül az ágyban. Egy most közölt brit kutatás rámutatott: minden tizedik nő csak játssza az orgazmust.
Kapcsolódó cikkek

A megkérdezettek majdnem fele (48%) élt már a megtévesztés ezen formájával és színlelt orgazmust. Ennek az aránynak a 38%-a továbbá úgy gondolja, hogy a férfiak egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a színlelt és az igazi orgazmus között. A felmérésben résztvevő nők egy ötöde úgy gondolja, hogy ha fantáziálhatnának más férfiakról, akkor elkerülhető lenne számukra is a csúcspont megjátszása.

Sűrgősen változtatni kell tehát a hálószobában, hiszen a megkérdezett nők ötöde mondta azt, hogy extrém módon elégedetlen a szexuális életével. Hogy miért? A legtöbben a túl rövid előjátékot sérelmezték és azt, hogy a partnerük nagyon hamar a csúcsra jut. Ezeknek a tényeknek pedig súlyos következménye lehet a kapcsolatra is. A 3000 megkérdezett nő 7%-a fejezett már be kapcsolatot az elégtelen szexuális élet miatt és csak 10%-a mondta meg a partnernek, hogy mi volt a szakítás valódi oka. Úgy tűnik tehát, hogy a nők inkább neheztelnek, semmint direkt előhozakodjanak a problémával. Sokan egyszerűen szégyenlik bevallani a társuknak azt, hogy kielégítetlenek. „Ez persze nem csak a férfiakon múlik, a nőknek meg kell tanulniuk jobban kifejezni a vágyaikat.” – mondta el a kutatás egyik vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik