Élet-Stílus

Visszalépett a Debrecen

Anyagi problémák miatt visszalépett szerdán a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE.

A klub a honlapján jelentette be, hogy az NB I-es A csoport mellett az U20-as bajnokságot sem fejezi be. „A Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület elnöksége a jelen gazdasági körülmények közepette nem látja biztosítottnak a szezon befejezését az NB I A csoportban szereplő csapata számára…” – olvasható a szerdán nyilvánosságra hozott közleményben, amely kitér arra is, hogy a menedzsment az utolsó utáni pillanatig igyekezett a megoldást találni a bajokra, s noha bizakodásra volt ok többször is a szezon folyamán, sőt, még néhány nappal ezelőtt is, már nem lehetett halogatni a döntést.

Az élvonal eddigi 19 fordulójában mindössze egyszer győztes hajdúsági egyesület egyszersmind megköszönte szurkolóinak az eddigi buzdítást, Debrecen városának és további támogatóinak az erőn felüli segítséget, a csapat játékosainak és Fodor Péter edzőnek pedig az eddigi munkát. A közleményben olvasható továbbá, hogy a Debreceni EKE az NB I-es B csoportban és a többi korosztályos bajnokságban folytatja szereplését.
Fotó: deke.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik