Élet-Stílus

Az amerikaiak legyőzték Crosbyékat

A csoportelsősségről döntő, klasszikus rangadókra került sor vasárnap a Vancouverben zajló ötkarikás játékok jégkorongtornáján, és ezek orosz, amerikai és svéd győzelmet hoztak.

Csehország-Oroszország 1-0, Kanada-Egyesült Államok 5-2, Svédország-Finnország 3-2. Az eredményssor senkit ne tévesszen meg, a párosítás ugyan megegyezik a vasárnapi programmal, de ezek sorrendben a naganói, a Salt Lake-i és a legutóbbi, torinói torna döntőinek végeredményei. Az oroszoknak és az amerikaiaknak sikerült a visszavágás, ezzel mindketten az élen zárták a csoportküzdelmeket, a finnek ugyanakkor éppúgy elhasaltak az északi riválissal szemben, mint tették azt négy éve, sőt, ezúttal kevesebb ellenállást fejtettek ki, mint a torinói aranycsatában – de nem szaladjunk ennyire előre.

A „klasszikus rangadók napján” elsőként a csehek és az oroszok korcsolyáztak a jégre. Valamennyi harmad hasonló forgatókönyv alapján alakult: a szbornaja „megnyomta” az első perceket, a folytatásban azonban a csehek nem csak kiegyenlítetté tették játékot, hanem olykor is meg is szorongatták a nagy riválist, amely rendkívül fegyelmezetlen volt, számos kiállítást szedett össze buta, felesleges szabálytalanság miatt. Az első gól az oroszoké, jelesül Jevgenyij Malkiné volt, aki éles szögből talált a kapuba. Csehország az első harmad végén, kettős emberelőnyben egyenlített, miután az első két találkozón szintén eredményes Tomas Plekanec fordulásból a hosszú felsőbe terelte a korongot.

Az amerikaiak legyőzték Crosbyékat 1

A második harmadban Viktor Kozlov a kapunak félig háttal ismét Oroszországot jutatta előnyhöz, amelyet Malkin duplázott meg a záró felvonásban – szinte ugyanonnan, ahonnan az első találatát is jegyezte. A harmadik orosz gólt megelőzően Alekszander Ovencskin félpályánál leütközte, letaglózta a csehek ikonját, Jaromir Jagrt (egyrészt hasznos, másfelől szimbolikus volt ez a jelenetsor…), és ezután a koronggal meglóduló Alekszander Szjomnnak már csak a passz pontosságára kellett ügyelnie. Csehország Milan Michalek kapáslövésével izgalmassá tette a hajrát, de az egyenlítés nem jött össze, sőt, Pavel Dacjuk egy üres kapus góllal beállította a 4-2-es végeredményt.

Ahogy az oroszoknak, úgy az amerikainak is sikerült visszavágniuk az elveszített olimpiai döntőért, és Kanada elleni 5-3-as győzelmükkel az összesített rangsort tekintve az első helyen zárták a csoportkört. Erre talán kevesen fogadtak volna. Arra inkább, hogy a házigazda lényegesen több lő majd kapura, mint ellenfele, és ez be is jött, ennek ellenére Kanada kénytelen volt végig futni az eredmény után. Az előző meccsen duplázó Brian Rafalski szerezte az első két amerikai gólt, előbb a kék vonal mellől zúdította a pakkot Martin Brodeur kapujába, majd a hálóőr hibáját kihasználna a bal alsóba lőtt.

Az amerikaiak legyőzték Crosbyékat 1

Nem sokkal, mintegy 22 másodperccel a második gólja előtt Eric Staal piszkált bele egy távoli lövésbe (1-1), majd 2-1-nél Danny Heatley egyenlített centiméterekben mérhető távolságból. Ezután Chris Drury harmadszor is vezetéshez juttatta az övéit, miután elpasszolta a korongot a jégről éppen felkászolódó Brodeurt „kisegítő” védő mellett, majd a záró harmad 8. percében Jamie Langenbrunner is megtréfálta a kanadaiak aktív legendáját. A csehekhez hasonlóan a „juharlevelesek” is hiába kapaszkodtak (ők Sidney Crosby közeli lövésével jöttek fel egy gólra), egy üres kapus gól megpecsételte a sorsukat. Az amerikaiak 1960 után először győzték le ismét Kanadát olimpián; a mostani sikerben a 42-szer, többször bravúrosan védő Ryan Miller kapus is főszerepet játszott.

A svédek a 2006-os döntőhöz hasonlóan ezúttal is „lenyomták” a finneket, ráadásul kevésbé kellett megizzadniuk a sikerért, mint négy éve Torinóban. Henrik Lundqvist második kapott gól nélküli mérkőzését tudta le Vancouverben, de rajta kívül a mezőnyjátékosok is kitettek magukért, az olimpiai címvédő Svédország remekül védekezett, és emellett elől is hatékony volt: háromszor is bevette a finn „ketrecet”: Loui Eriksson két emberelőnyös gólja között Nicklas Backström bombázott a bal felsőbe.

Az eredmények úgy alakultak, hogy biztosan elmarad a kanadai-orosz álomdöntő, de ez a sokak által várt meccs már a negyeddöntőben összejöhet. Java csak most jön…

Az amerikaiak legyőzték Crosbyékat 1

Férfi torna, A csoport:
Egyesült Államok-Kanada 5-3

A csoport végeredménye:
1. Egyesült Államok 9 pont
2. Kanada 5
3. Svájc 3
4. Norvégia 1

B csoport:
Oroszország-Csehország 4-2

A csoport végeredménye:
1. Oroszország 7 pont
2. Csehország 6
3. Szlovákia 5
4. Lettország 0

C csoport:
Svédország-Finnország 3-0 (1-0, 2-0, 0-0)

A csoport végeredménye:
1. Svédország 9 pont
2. Finnország 6
3. Fehéroroszország 3
4. Németország 0

A csoportkör utáni rangsor:
1. Egyesült Államok
2. Svédország
3. Oroszország
4. Finnország
5. Csehország
6. Kanada
7. Szlovákia
8. Svájc
9. Fehéroroszország
10. Norvégia
11. Németország
12. Lettország

(Az első négy bejutott a nyolc közé)

A negyeddöntőbe jutásért, kedd:
Csehország-Lettország
Kanada-Németország
Szlovákia-Norvégia
Svájc-Fehéroroszország

Negyeddöntő, szerda:
Egyesült Államok-Svájc/Fehéroroszország
Svédország-Szlovákia/Norvégia
Oroszország-Kanada/Németország
Finnország-Csehország/Lettország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik