Élet-Stílus

Ribéry ismét kidőlt

Újra megsérült Franck Ribéry, a Bayern München francia labdarúgója.

Ribéry bokasérülést szenvedett szerdán, a Fiorentina elleni Bajnokok Ligája-találkozón (2-1), emiatt biztosan kihagyja csapata hétvégi, Nürnberg elleni bajnoki mérkőzését.

A bajor klub azonban hivatalos honlapján igyekezte megnyugtatni az őszi idény jelentős részét kihagyó francia szélsőért aggódó szurkolókat, azt közölte: a mostani sérülés nem súlyos, a játékos elsősorban elővigyázatosságból nem húz futballcipőt a hétvégén.

A Bayernél arra számítanak, hogy a jövő heti, Hamburg elleni rangadón, miképp a firenzei visszavágón ismét számíthatnak Ribéryre. A csapat egyik legfőbb értéke az előző sérüléséből történt felépülése után a bajnokságban és a kupában is szerzett egy-egy gólt, a Fiorentina legyőzéséhez pedig tizenegyes kiharcolásával járult hozzá szerdán.

Övrebö: hibáztam!

A Bayern egy lesgóllal verte 2-1-re a Fiorentinát, s utóbb Tom Henning Övrebö játékvezető elismerte, hogy hibázott. A norvég televíziónak úgy nyilatkozott, a visszajátszás azt bizonyítja, hogy rosszul ítélkezett. A norvég bíró magára vállalta a felelősséget – annak ellenére, hogy asszisztensét is megkérdezte az esetnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik