Élet-Stílus

A bukások miatt átalakítják a lesiklópályát

A szerdai bukások miatt biztonságosabbá teszik a női lesiklópályát a vancouveri téli olimpia alpesi számainak is otthont adó Whistlerben.

“Megpróbálunk könnyíteni a szakaszon – nyilatkozta Atle Skaardal, a nők versenyigazgatója. – Úgy gondolom, hogy a pálya teljesíthető volt, bár tény, hogy nehéz is.”
Anja Pärson, a korábbi svéd világbajnok lesikló az utolsó ugrató előtt még úgy tűnt, ezüstérmet szerez, végül azonban nagyot esett, és mintegy 60 méteres repülés után ért földet. A 28 éves versenyző néhány zúzódással megúszta az esetet.

A svájci Dominique Gisin a pálya ugyanezen részén, több ezer a célban várakozó szurkoló előtt csúszott meg, és bukott hatalmasat. A 24 éves síelő később szédülésre panaszkodott, de a komolyabb bajok szerencsére őt is elkerülték.

Nem úszta meg ilyen könnyen a lesiklást a romániai Miklos Edith, aki miután elvesztette uralmát a lécei fölött, a pályát szegélyező biztonsági hálóban kötött ki, és mentőhelikopterrel szállították kórházba. Sem ő, sem a francia Marion Rolland nem versenyezhet már az olimpián, ugyanis mindketten térdsérülést szenvedtek. Rolland egyik térdszalagja a rajt után méterekkel bekövetkezett bukása közben szakadt el.

A hétfői gyakorlást követően már egyszer módosítottak a lejtő ezen részén, ugyanis fennállt a veszélye annak, hogy az egyébként is nehéz pályán a síelők az olimpiai érmek érdekében, nagyobb kockázatot vállalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik