Csillagászok január elején figyeltek fel egy érdekes, „fej nélküli”, azaz csak csóvából álló üstökösre. Egyáltalán nem volt központi sűrűsödése, vagyis egy anyagkibocsátó centrum a középpontjában. Az egész jelenség mindössze egy körülbelül 180 ezer kilométeres, kelet-nyugat irányú, nagyon vékony fénysáv, melynek az „eleje” kicsit fényesebb, illetve egy vékony bajusz nyúlik ki belőle délkelet felé. Magyarul egy porlepel kering a Nap körül – számol be a csillagászat.hu.
Mindez nem szokatlan jelenség: a központ nélküli megjelenés mindig az üstökös teljes szétesését, végső pusztulását jelzi. Az igazi szenzációt esetünkben az jelenti, hogy további vizsgálatok és számos kérdés megválaszolása után a csillagászok úgy gondolják: a megfigyelt jelenség nem egy üstökös „halála”, hanem két kisbolygó ütközése során kidobódott porfelhő.
Az egyik túlélte
Ilyet a csillagászat történetében először sikerült megfigyelni. Ahol viszont van porfelhő, ott nagyobb törmelékeknek is maradnia kellett, sőt, nagy valószínűséggel a nagyobbik kisbolygó túlélte a katasztrófát.
Mikor “tolja” csóváját az üstökös?
Az üstökös porból, kődarabokból áll, amelyet jég tart össze. „Fagyos hógolyónak” is becézik. Az üstökös ellipszis alakú pályája során amikor megközelíti a Napot, felszínén a jég szublimálni (párologni) kezd, és mint burok (koma) veszi körül. Ez azonban nem gömb, hanem csóva alakú gázburok: a közhiedelemmel ellentétben az üstökös nem húzza a csóváját maga után, hiszen levegő híján az űrben nincs „menetszél”.
A csóva – az üstökös haladási irányától függetlenül – mindig a Nappal ellentétes oldalon tűnik fel, mert az innen érkező sugárzás, az úgynevezett napszél tolja-alakítja a formáját. Az üstökös tehát szakadatlanul rója a köröket csillagunk körül, miközben egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül egy központ nélküli porfelhővé válik, ami idővel eloszlik az űrben.
Alig több mint egy hét múlva meg is került az ütközést elszenvedő aszteroida, amely a porfelhő keleti végétől mintegy 1500 kilométerre látszott, és mozgása teljesen összhangban volt a felhő mozgásával. Elkülönülése a porfelhőtől arra utal, hogy azt egy hirtelen, heves folyamat hozta létre. A jelenség az úgynevezett kisbolygóövben történt, amiről régóta tudjuk, hogy fejlődését elsősorban az ütközések befolyásolják – írja a szakportál.
A porfelhő és a “túlélő” a Hubble űrtávcső felvételén (forrás: hubblesite.org)
A kisbolygóövben bolygónak nem nevezhető aszteroidák milliárdjai keringenek a Nap körül a Mars és a Jupiter pályája közt. Méretük igen változó, a néhány tíz métertől egészen a több száz kilométer átmérőig terjed – tudta meg az fn.hu a Magyar Csillagászati Egyesülettől.
Az ütközés feltehetően 5-6 km/s sebességgel következett be 2009 első felében, és a Hubble űrtávcső felvételei alapján a nagyobbik, körülbelül 140 méter átmérőjű kisbolygó túlélte a találkozást. Hozzá kell tenni azonban, hogy az ütközéses elméletet csak a porfelhő mozgásának és változásának további megfigyelései tudják majd minden kétséget kizáróan igazolni.
A Föld is veszélybe kerülhet
Ha nem is a mostanihoz hasonló direkt módon, de az égitestek ütközése mindennapos a kisbolygók övében, és ez komoly hatással lehet a Föld élővilágára is. A találkozás következményeként ugyanis az aszteroidák kilökődhetnek a kisbolygóöv úgynevezett instabil pályájára, ahonnét a Jupiter tömegvonzásának köszönhetően a Föld irányába vehetik útjukat. Ezek az úgynevezett „földsúroló kisbolygók”, amelyek rendszeresen érkeznek a kisbolygóövből.
Fehérrel a kisbolygóöv (wikipedia.hu)
Évmilliárdok távlatában az innen származó meteoritok alakították a Hold ma ismert kráterekkel szabdalt felszínét, de jutott belőlük a Földre is. Bolygónkon azonban legtöbbjük nyomait mára eltüntette az erózió. Bár a tudósok körében még nincs teljes egyetértés, de valószínű, hogy 65 millió éve egy kisbolygó becsapódása okozta a dinoszauruszok kipusztulását is. Könnyen el lehet képzelni, milyen pusztítást okozna ma az emberiség körében egy hasonló kataklizma.
