Élet-Stílus

Meglepetést okozhatnak gyorskorcsolyázóink

Magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik Vancouverben a XXI. téli olimpia megnyitóünnepségét, a versenyek azonban már pénteken elkezdődnek a férfi síugrás selejtezőjével. Az ötkarikás esemény február 28-ig tart, 16 magyar sportoló áll rajthoz, s 15 sportág 86 versenyszámában avatnak győztest.

A magyar versenyzők közül a legjobb eredményeket – akárcsak négy évvel ezelőtt – a rövidpályás gyorskorcsolyázók szállíthatják. A nőknél az ötfős váltó mellett egyéniben hárman állhatnak rajthoz, a megszerzett kvóták alapján 1500 méteren mindhárom (Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa), míg 1000 méteren kettő, 500-on pedig egy korcsolyázó. A férfiaknál 500-on és 1500-on mindkét magyar (Knoch Viktor, Darázs Péter), 1000 méteren pedig csak egyikőjük indulhat. Torinóban Huszár Erika a negyedik helyen ért célba 1500 méteren, Knoch Viktor pedig ötödik lett ugyanezen a távon.
A rövidpályás szakág versenyzői mellett a magyar műkorcsolyázók is odaérhetnek a legjobbak közé. A negyedik olimpiáján résztvevő Sebestyén Júlia, valamint a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtáncpáros jó szereplés esetén az első tíz között végezhet. Az alpesi sízők, a sífutók, valamint a sílövő Tagscherer Imre a középmezőny végén érhetnek célba.

Hóhiánnyal küzdenek a szervezők (MTI/AP)

Hóhiánnyal küzdenek a szervezők (MTI/AP)

Az olimpiát két központban, Vancouverben és a tőle mintegy 120 km-re fekvő Whistlerben, négy helyszínen bonyolítják le. Vancouver központjában kerül sor a jeges sportok eseményeire, Whistlerben az északi és alpesi sízők, valamint a bobosok, a szkeletonosok és a szánkósok küzdelmeire, Nyugat-Vancouverben, a Cypress-hegységben a hódeszkások és a síakrobaták versenyeire, Richmondban pedig a nagypályás gyorskorcsolyázók viadalaira. A sportolókat két olimpiai faluban, Vancouverben és Whistlerben szállásolják el.

A téli játékok történetében először fordul elő, hogy a megnyitó- és a záróünnepséget fedettcsarnokban rendezzék. A BC Place Stadion Kanada második legnagyobb fedett létesítménye, 60 ezer néző befogadására alkalmas, és nevezetessége a különlegesen kialakított tetőszerkezet, amelyet a légnyomás tart a helyén.

A szervezőbizottság (VANOC) közel kétezer munkatárssal dolgozott a “Ragyogó szívvel” jelmondatú játékok előkészületein, s nagyságrendileg 900 millió kanadai dollárt költött a több mint tízezer fős biztonsági személyzetre (katonák, rendőrök), amely a résztvevők és a nézők biztonságára ügyel majd. Az olimpiára mintegy 1,6 millió jegy került forgalomba, tízezer akkreditált médiamunkatársra számítanak, s a becslések szerint közel hárommilliárdan láthatják a versenyeket a televíziók képernyői előtt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tájékoztatása szerint az ötkarikás esemény ideje alatt 2500 doppingvizsgálatot végeznek el, s az ellenőrzések időzítése és a sportágak szerinti megoszlása is átgondoltabb lesz Torinóhoz képest.

A NOB végrehajtó bizottsága 2006. november 28-án úgy határozott, hogy a síakrobatika versenyszámai közé felveszi a krosszt, így a vancouveri játékokon már ebben a kategóriában is hirdetnek győztest mind a férfi, mind a női mezőnyben.

A XXI. téli játékok lángja tavaly október 30-án kelt útra a kanadai Victoriából, s az ország összes tartományán, valamint 1036 településen át, több mint 12 ezer futó részvételével tette meg az olimpiák történetének eddigi leghosszabb, 45 ezer km-es belföldi stafétáját.

A pénteki – magyar idő szerint szombat hajnali három órától sorra kerülő – ünnepélyes megnyitót eddig teljes titoktartás övezte, a VANOC vezetője, John Furlong csak annyit árult el, hogy február 12-én a világ valami nagyon különöset láthat majd a tévéképernyőkön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik