Élet-Stílus

Megszólalt a házasságtörő Terry

John Terry, a Chelsea csapatkapitánya először szólalt meg azután, hogy kitudódott, félrelépett Wayne Bridge egykori barátnőjével, Vanessával.

A 29 éves védő megtörte a csendet, ugyanakkor a félrelépés okainak elemzése, vagy bármiféle magyarázkodás helyett csupán a Chelsea-tábor támogatását köszönte meg.

Az Arsenal legyőzését követően röviden a következőket nyilatkozta a Chelsea TV-nek: „Engedjenek meg egy személyes megjegyzést: minden egyes szurkolónak szeretnék köszönetet mondani. Érzelmekben gazdag volt számomra ez a mérkőzés, különösen amiatt, hogy a nehéz napok után ilyen kedvesen fogadtak, bántak velem a drukkerek. Nem számítottam ilyen támogatásra, és ezt szeretném még egyszer megköszönni.”

A vasárnapi rangadón kiderült, klubja mellett a Chelsea-hívek is Terry mellé állnak, miközben többen kritizálják, támadják, az ellenfelek szurkolói pedig pfujolják és kinevetik, miután kitudódott, hogy a 2009 év apukájának megválasztott futballista félrelépett az egykori csapattárs, Wayne Bridge ex-nőjével, Vanessa Perroncel színésznő-modellel.

Ennyivel nem úszta meg: a szexbotrány miatt Fabio Capello, az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya megfosztotta Terryt a csapatkapitányi tisztségétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik