Élet-Stílus

Filmszemle: megvannak a nyerteseink

Hétfőn véget ér a hazai filmes mustra, eldöntik a zsűrik, kit érdemesítenek a díjakra. Kulturális kommandónk szerint Hajdú Szabolcs és Dyga Zsombor alkotása emelkedik ki a mezőnyből. Este kiderül, hogy mennyiben egyezik véleményünk a zsűriével.

„Az Avatar egy másodperce került annyiba, mint a mi filmünk összes költsége” – emlékeztetett a tengerentúli szuperprodukciók és a magyar filmek viszonyára Zsigmond Dezső a Bunkerember bemutatója után. A film szerintünk tényleg rossz, de nem ezért. „Nem szeretném, ha a filmet az alapján ítélnék meg, hogy nem volt költségvetése, nulla forintból készült” – jelentette ki Szabó Csilla a tévéfilmek kategóriájában indult Komoly dolgok rendezője. A kis magyar fiatalos film ugyanakkor nagyon is szerethető alkotás, kiváló színészekkel, jó forgatókönyvvel. A pénz tehát idén is központi téma volt a szemlén, de egyre inkább erősödik bennünk, és úgy tűnik, egyes alkotókban is, hogy nem minden függ az anyagi forrásoktól. Lehet jó filmet forgatni kevés, sőt nulla forintból is, és lehet rosszat több száz milliókból. De akkor mitől függ?

Hétköznapi hősök

A pénz tehát nem számít, na jó, számít, de mindenható a forgatókönyv. Az az alap. Ha jó, rendesen megírt, izgalmas karakterekkel és párbeszédekkel teli (Köntörfalak, Komoly dolgok), akkor jó, ha nem, akkor hiába az olykor kifejezetten lenyűgöző képi brillírozás (Halálkeringő) vagy az egyébként nagyszerű tehetségű színészek felvonultatása (Szélcsend), akkor bizony nem jó.

A nyilvánvaló kényszerűségből minimális költségvetésű filmek döntő része a mai magyar valóság ilyen-olyan hétköznapjaiba merül (Bunkerember, Czukor Show, Ki/Be Tawaret, Köntörfalak, Látogatás, Poligamy, Presszó 10 év, Szélcsend, Team Building, A vágyakozás napjai, Vespa), ami abból is fakadhat, hogy meghatározóan a fiatal filmesek jelentkeztek alkotásaikkal a szemlére, és ezek a dolgok érdekelték őket. Az egyetlen történelmi jellegű/témaválasztású mozi, Vágvölgyi B. András Kolorádó Kidje értékeinek elismerése mellett sem egy sikerült alkotás. 1956-ról nem tudott úgy újat mondani, hogy a fiatalokat megérintette volna. Ezek a filmek jellemzően kevés helyszínnel dolgoznak (no igen, az a rusnya pénz), viszont működőképessé és élvezetessé válnak, ha meg vannak írva (Ki/Be Tawaret, Köntörfalak, Poligamy).

A szemle egyértelműen azt mutatta, hogy a honi rendezőknek érdemes a kreatív energiáik egy részét arra fordítaniuk, hogy olyan történeteken gondolkodjanak, ami a balsors által régen tépett hazai gazdasági viszonyok között is megvalósítható. Ez pedig nagyjából a személyes kamarafilmek műfaja. A szemle legjobb pillanatait – a Bibliothec Pascal mellett – ezek az alkotások hozták. Elsősorban Dyga Zsombor háromszereplős mozija, a Köntörfalak. Korábban már méltattuk ezt a jól kidolgozott forgatókönyvre és kiváló színészekre alapuló mozit, nem ismételnénk magunkat. A rendező annyit elárult az fn.hu-nak, hogy a néhány nap alatt forgatott film előtt nyolc hónapig próbáltak a színészekkel, aprólékosan kidolgozták minden percet a forgatás előtt, így sikerült gyorsan és zökkenőmentesen megcsinálni a filmet.

Hajdú mágikus realizmusa

A mezőnyből egyértelműen kimagaslik Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című, jobb híján mágikus realistának nevezhető mozija. Nem csupán azért, mert az európai összefogás miatt nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből gazdálkodhatott, mint általában a többi versenyfilm. Hanem a különös történet miatt, amiben Hajdu a nyomasztó és rideg valóságot keveri, illetve ellenpontozza az archaikus mese- és a különös és gazdag fantáziavilággal. A mozi magába szippant, igazi moziélménnyel ajándékoz meg, ami megtekintése közben kizökkent az időből, de utána sem enged (ahogy kell), szüntelen „hogy is van ez?” kérdésekkel bombáz. A fődíjat egyértelműen ennek a filmnek adnánk – ha rajtunk állna.

S ha már itt tartunk. Eljátszottunk a gondolattal, mi milyen díjakat adnánk. Íme.

A legjobb film: Bibliothéque Pascal (rendező: Hajdu Szabolcs)
A legjobb rendező: Hajdu Szabolcs (Bibliothéque Pascal)
A legjobb tévéfilm: Komoly dolgok (Szabó Csilla)
A legjobb első filmes: Orosz Dénes (Poligamy)
A legjobb forgatókönyv: Dyga Zsombor (Köntörfalak)
A legjobb női színész: Tompos Kátya (Köntörfalak, Poligamy) vagy Fullajtár Andrea (Team Building)
A legjobb férfiszínész: Elek Ferenc (Köntörfalak)
A legjobb operatőr: Dobóczi Balázs (Halálkeringő, rendező: Köves Krisztián Károly)
A legjobb közönségfilm: Poligamy (rendező: Orosz Dénes)

Természetesen csupán szerintünk van így, estére majd kiderül, hogy a zsűri hogyan gondolja. Mi leginkább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden (anyagi) sirám ellenére látható, a magyar film köszöni szépen, megvan, ne tessék temetni, csak hadd csinálják azok, akik értenek hozzá.



Hat szó a versenyfilmekről

Filmköltségvetések

Látogatás (rendezte: Pejó Róbert): 549 millió forint
Kolorádó Kid (Vágvölgyi B. András): 430 millió forint
Bibliothéque Pascal (Hajdu Szabolcs): 418 millió forint Poligamy (Orosz Dénes): 200 millió forint
Vespa (Groó Diana): 170 millió forint
Team Building (Almási Réka): 153 millió forint
A vágyakozás napjai (Pacskovszky József): 115 millió forint
Czukor Show (Dömötör Tamás): 109 millió forint
Köntörfalak (Dyga Zsombor): 86 millió forint
Bunkerember (Zsigmond Dezső): 85 millió forint
Csiribiri (Rózsa János): 80 millió forint
Presszó 10 év (Sas Tamás): 79 millió forint
Ki/Be Tawaret (Molnár György). 70 millió forint
Halálkeringő (Köves Krisztián Károly): 60 millió forint
Szélcsend (Sas Tamás): 59 millió forint
A sírásó (Kardos Sándor): 45 millió forint

Egy importmódszer segítségével, hat szóban foglaltuk össze a játékfilmekről a véleményünket. Nem volt könnyű, de bevetettük az fn.hu szokásos 1-10-ig terjedő kategóriáit is. Íme.

A sírásó
Rendezte: Kardos Sándor
Rövidre vágva: hangalámondásos fotókiállítás, folyékony képek, kilátástalanság, pestis

A vágyakozás napjai
Rendezte: Pacskovszky József
Rövidre vágva: fekete-fehér karácsony Szentendrén, cselédpokol, Édes Anna

Bibliothéque Pascal
Rendezte: Hajdu Szabolcs
Rövidre vágva: balkáni mágikus realizmus, irodalmi perverzió, filmélmény

Bunkerember
Rendezte: Zsigmond Dezső
Rövidre vágva: buheraszövegek, buherakarakterek, buheratörténet, buheraképek, buherahumor, buherafilm

Csiribiri
Rendezte: Rózsa János
Rövidre vágva: koncertfilm, tévészerű, mit keres a szemlén?

Czukor Show
Rendezte: Dömötör Tamás
Rövidre vágva: médiakritikának kevés, Árpa Attila mea culpája?

Halálkeringő
Rendezte: Köves Krisztián Károly
Rövidre vágva: izgalmas vizualitás, közhelyes álbölcsességek, végét kivágni

Ki/Be Tawaret
Rendezte: Molnár György
Rövidre vágva: túlburjánzó kamaradarab, vicces, meghökkentő, punk, víziló

Kolorádó Kid
Rendezte: Vágvölgyi B. András
Rövidre vágva: a jassz jellemrajza, Unalmas, szájbarágó, bennfentes

Köntörfalak
Rendezte: Dyga Zsombor
Rövidre vágva: lebilincselő, élvezetes, tanítható dialógusírás, példás történetkezelés

Látogatás
Rendezte: Pejó Róbert
Rövidre vágva: közhelyes thriller, meg nem talált feszültség

Poligamy
Rendezte: Orosz Dénes
Rövidre vágva: tetszetős, szórakoztató, intelligens, vicces, szexi, közönségfilm

Presszó 10 év
Rendezte: Sas Tamás
Rövidre vágva: mesterkélt, életszerűtlen, újratöltött, bonyolult, unalmas, sorozatösszefűzés

Szélcsend
Rendezte: Sas Tamás
Rövidre vágva: túlburjánzó pszichodráma jó színészekkel, életszerűtlen, unalmas

Team Building
Rendezte: Almási Réka
Rövidre vágva: eltalált mai probléma, szemét tréner, kidolgozatalan

Vespa
Rendezte: Groó Diana
Rövidre vágva: szeretnivaló de életszerűtlen romafilm, elnagyolt, elpuskázott

Olvasói sztorik