Élet-Stílus

Leszakadt az AC Milan – videó

Az Inter lépéselőnybe került az AC Milannal szemben, miután három góllal legyőzte a Cagliarit, miközben a városi rivális pontokat hagyott Bolognában. A „magyaros" rangadót az Atalanta 1-0-ra nyerte a Barival szemben.

Ellentétes pályán halad a bajnoki címért versengő Inter és AC Milan. Amíg a kék-feketék legutóbbi három fordulóban kilenc pontot szereztek, s még csak gólt sem kaptak, addig a városi rivális az említett időszakban egyszer sem ízlelhette meg a győzelem édes ízét.

Az utolsó négy tétmeccsen mindössze egy gólt szerzett Milan-támadógépezet Bolognában is nyikorgott, akadozott. Jóllehet, a vendégek többnyire fölényben futballoztak, nem találtak fogást a tabella hátsó régiójában található ellenfél szervezett védelmén. Ami azt illeti, a szerencse is a Bologna mellé állt vasárnap: Ronaldinho és Ambrosini kísérleténél a kapufa segítette ki az amúgy kiváló formában védő Colombót.

Bologna-Milan 0-0

Az AC Milan újabb botlását az Inter maradéktalanul kihasználta, tíz pontra növelte előnyét üldözőjével szemben, miután simán legyőzte a Cagliarit. A listavezető húsz perc leforgása alatt döntött a pontok sorsáról a San Siróban: Zanetti beadását követően előbb Pandev lőtt a szárdok kapujába, majd Maicon szöglete nyomán Samuel fejelt góltérően. Noha ezek után a Mourinho-csapat visszavett a tempóból, ezzel helyzetekhez juttatta a vendégeit, különösebben nem kellett izgulniuk az Inter-híveknek, főleg azután, hogy a második félidő elején Milito higgadtan értékesítette a helyzetét.

Inter-Cagliari 3-0

Vasárnap délután magyaros rangadóra is sor került a Serie A-ban. A magát hazánkfiának valló, de osztrák válogatott Garics György csapata, az Atalanta az utánpótlás-válogatott ukrán születésű csapatkapitányát, Koman Vladimirt is a kezdőtizenegyében tudó Barit látta vendégül. A bergamói egylet a csereként beállt Tiribocchi hajrában szerzett góljával 1-0-ra nyert. Garics végigjátszotta meccset, míg Koman a 73. percig lehetett a pályán – és az addig eltelt időben két lövéssel vétette magát észre.

Siena-Sampdoria 1-2

Az Udinese – amelyben Di Natale mesterhármasig jutott – pontot tett a Napoli hosszú veretlenségi sorozatának végére. A nápolyiak ezt megelőzően a 7. fordulóban, október 4-én, az AS Roma ellen nyelték le utoljára a vereség keserű piruláját a bajnokságban. A zsinórban harmadik meccsét megnyerő Sampdoria és a Catania is idegenben tudott győzni a Siena, illetve a Lazio ellen. A szicíliaiakat edzőként az a Mihajlovics vezette győzelemre a fővárosban, aki korábban hat évet töltött el futballistaként a Lazióban.

Serie A, 23. forduló:

Atalanta-Bari 1-0 (0-0)


Gól: Tiribocchi (83.)

Bologna-AC Milan 0-0




Genoa-Chievo 1-0 (0-0)


Gól: Rossi (63.)

Internazionale-Cagliari 3-0 (2-0)


Gól: Pandev (6.), Samuel (20.), Milito (47.)

SS Lazio-Catania 0-1 (0-0)


Gól: Lopez (63.)

Siena-Sampdoria 1-2 (0-1)


Gól: Maccarone (82.), illetve Gastaldello (3.), Pozzi (77.)

Udinese-Napoli 3-1 (1-1)


Gól: Di Natale (7., 90., 92.), ill. Maggio (21.)

Kiállítva: Maggio (44.)

Fiorentina-AS Roma, 20:45

Szombati eredmények:

Livorno-Juventus 1-1
Palermo-Parma 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik