Élet-Stílus

F1: növelhetik a bokszkiállások számát

A szezonnyitón már biztos nem vezetik be, de lehet, hogy már az idény közben a jelenlegi egy helyett kettőre növelik a kötelező bokszkiállások számát.

A Forma-1-es csapatok lassan már nem tudják, a “show” kedvéért hol toldozzák-foltozzák a sportág szabályait: az idei évre az ő ötletük alapján betiltott tankolások miatt attól félnek, hogy a futamok stratégiai szempontból unalmasak lesznek, ezért lehetséges, hogy plusz kötelező bokszkiállást vezetnek be.

A javaslatot hétfőn tárgyalta is az FIA csapatfőnökökből, versenyszervezőkből, szponzorokból és szállítókból álló Forma-1-es bizottsága, azonban mivel nem jutottak összhangra, így az egyéb újításokkal ellentétben ezt egyelőre nem vezetik be.

Úgy tudni egyébként, hogy plusz kiállást a az eddig kötelezően legalább egyszer-egyszer használt kétféle gumikeverék egyikének kétszeri kötelező használatával kényszerítették volna ki.

“A vélemények megoszlottak erről” – mondta a Mercedes-főnök Ross Brawn, hozzátéve azonban, hogy emiatt egy kicsit tart a stratégiák ellaposodásától. “A csapatok szerint meg kell néznünk, hogy megy a verseny, és ha úgy látjuk, nem elég jó a show, akkor újra meggondoljuk a dolgot.”

“Egyelőre nem tudunk eleget ahhoz, hogy előre lássuk, milyen lesz a verseny. Várnunk kell pár futamot, mielőtt megint változtatnánk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik